Sok észrevételt kapott a rendőrkapitány, erősebb rendőri jelenlétet kérnek a képviselők

Elfogadta a közgyűlés a parkolási kedvezményeket

Mireider Máté Fotó: O. Jakócs Péter
2023.05.23. 16:03

Május 23-án, kedden ismét összeült a városi közgyűlés. A képviselők maratoni hosszúságú ülést tartottak, közel 3 órán át tanácskoztak. Az ülésen szó volt a rendőrség tavalyi munkájáról, változtattak a parkolási rendeleten, sok szervezet kapott támogatást, új háziorvos kezdi meg praxisát, esélyegyenlőségi programot fogadtak el, és az óvodákat érintő változásokról is szavaztak.

A napirendi pontok előtt a közgyűlés megemlékezett dr. Ladotsy Gézáról, a „Jószív” Temetkezési Kft. korábbi tulajdonosáról, ügyvezetőjéről. Az első napirendi pont a rendőrség tavalyi munkájáról szóló beszámoló volt. Váczi Attila rendőr ezredes, a győri kapitányság vezetője ismertette a rendőrség tavaly munkáját a városban és a megyében. A beszámolóból kiderült: Győrben a bűncselekmények száma hasonló, mint az előző években, azonban kiemelkedő, hogy a lakosság mennyire biztonságban érzi magát. A bűncselekmények számában ugyan történt emelkedés, de azok felderítésében is. Ez országos tendencia, a város és a megye bűnügyi „fertőzöttsége” pedig átlagos. Váczi Attila kiemelte: a városrendészettel és a polgárőrséggel kiemelten jó kapcsolatot tart fent a rendőrség, a városrendészekkel pedig működik a közös járőrszolgálat, amely 24 órás.

Sok képviselőnek volt észrevétele, kérdése az ezredeshez. Radnóti Ákos megköszönte a rendőrség munkáját, kiemelve, hogy a sportrendezvények száma Győrben növekszik, egyre több sportágban vannak rangadók, ezeknek biztosítása pedig kiemelt feladat a vendégszurkolók miatt, a rendőrség pedig kiváló munkát végez ezen a téren – emelte ki az alpolgármester.

Radnót Ákos alpolgármester

Szeles Szabolcs alpolgármester az utcai versenyek, „driftelések” problémájára hívta fel a figyelmet, és kérte a rendőrség fellépését az utcai autóversenyzők visszaszorítására. Ezekre válaszként a kapitány reagálást ígért, és elmondta: folyamatosan dolgoznak az ilyen versenyek visszaszorításán, de macska-egér harcot vívnak a „versenyzőkkel”.

Szeles Szabolcs alpolgármester

A parkolási rendelettel foglalkozó napirendi pontnál technikai okokból változtattak a javaslaton. Ahogy arról a Győr+ Média már korábban beszámolt, a parkolási rendelet változik: kedvezményt kapnak a III-as övezetben lakó győri lakosok, nekik nem csak az első, hanem a további autóikra is 12 ezer forint lesz a bérlet. Ezen felül bevezetik a Szívügyünk Győr bérletet is, ami az önkormányzati egészségügyi vagy szociális rendszerben dolgozók számára nyújt segítséget, havi ezer forintért válthatnak parkolóbérletet az érintett zónákban. Kikerült a rendeletből a Kodály Zoltán utcai parkolólemez díjazását érintő rész, ezt később tárgyalják majd a képviselők.

A tavalyi év költségvetését illetően több felszólalás is érkezett a városvezetéshez a képviselőktől, elsősorban az útfelújításokat sürgették a külsőbb kerületekben. Dr. Dézsi Csaba András válaszában megköszönte, hogy a városrészi képviselők ilyen aktívak, teszik a dolgukat, ez a városvezetésnek is nagy segítség.

Több napirendi pont szólt támogatások nyújtásáról. Négyszázezer forintot kap az Ifjúságért Alapítvány, ők a ménfőcsanaki iskolában a Petőfi-emlékévvel kapcsolatos kiadásaikat fedezhetik ebből az összegből. Egymillió forinttal támogatják a Győri Jégsportért Alapítványt, így rengeteg iskolai- és óvodai csoport edzése, oktatása, és amatőr sportcsapatok jégpálya-bérlési lehetősége lesz továbbra is biztosított. Művészeti csoportokat is támogat a közgyűlés, összesen közel másfél millió forintnyi támogatást kap négy különböző alapítvány is. A „tulipános” iskola családi napjának költségeire szintén biztosított keretet a közgyűlés, a Harmónia Művészeti Iskola egymillió forintos, a Győri Lövészklub 5 millió forintos támogatásban részesült.

Új háziorvosról is szavaztak a képviselők. A Mécs László utca 2/B. alatti rendelőben augusztus 1-től dr. Posta-Janicsek Ingrid látja el a felnőtt háziorvosi feladatokat, mivel az eddig ott praktizáló dr. Lakatos Aranka nyugdíjba vonul.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester

Győr esélyegyenlőségi programjáról is szavaztak a képviselők. „Ez az öt éves terv számunkra zsinórmértéket fog jelenteni. Ehhez sok pénz kell és humán erőforrás, ezeken a szakterületeken egyre kevesebb munkavállaló van. Amennyiben a kormányzat központilag nem emeli az ezekben az ágazatokban dolgozók bérét, azokon a területeken, ahol a közelmúltban mi nem tudtunk emelni, akkor mi ezt megtesszük” – mondta el dr. Pergel Elza, a területért felelős alpolgármester.

Dr. Pergel Elza, Radnóti Ákos, és Szeles Szabolcs alpolgármesterek

A képviselők döntöttek a Szent László-érdeméremről is, idén négy jelölt kapja az elismerést: Szabó Gyula Péter, az Arrabona Városvédő Egyesület elnöke, Tóth Szilárd, a Győri Lovas Színház vezetője, Vig Zsolt, a Magyar paraasztalitenisz-válogatott szakágvezetője, szövetségi kapitánya, a győri Club Aréna vezetőedzője, valamint Wagner Tamás, református lelkipásztor.