Élete az erdő

Fotó: Ács Tamás
Szigeti Sándor
2022.10.01. 16:47

Limp Tibor életének két meghatározó eleme: a család és az erdő. A kiváló győri szakembernek, a Kisalföldi Erdőgazdaság erdészeti igazgatójának több évtizedes munkáját Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el. Vele beszélgettünk.

Hirdetés

Mikor járt legutóbb erdőben?

Ma reggel, hajnali öt órakor.

Mit csinált ott olyan korán?

Szarvasbőgés van. Falusi gyerek vagyok, Lébényben születtem. Gyermekkoromban a nyarakat a barátokkal leginkább kint a határban, az erdőt járva és a környékbeli vízpartokon töltöttük. Egy idő után azon kaptam magam, hogy ha egy-két napig nem megyek ki, már hiányzik. Hetedikes voltam, amikor dönteni kellett a középiskolai továbbtanulásról. Elmondták, hogy mindenkinek két iskolát kell megjelölnie. Én annyira biztos voltam abban, mit szeretnék, hogy csak egyet, a soproni Roth Gyula Erdészeti Technikumot jelöltem meg. Ott végeztem el a középiskolát.

Aztán jött soproni Erdészeti és Faipari Egyetem?

Igen, de azért egy picit aggódtam, hogy mi lesz a matematikával a felvételin, mert azt nagyon komolyan vették az erdészeti karon. Így aztán – bár jó tanuló voltam – a technikum harmadik évétől kezdve kötetszám bújtam a matematika feladatgyűjteményeket. Utóbb kiderült, nem lett volna rá szükség, mert megnyertem az országos erdészeti szakmai tanulmányi versenyt. Az első három helyezettet pedig automatikusan felvették az egyetemre.

Frissdiplomásként miért éppen Győrt választotta?

A szegedi erdőgazdaságtól volt egy komoly ajánlatom, de végül egy olyan szolgálati lakást kínáltak fel, ahová akkor már kisgyermekes szülőként nem tudtunk volna beköltözni a feleségemmel. Az utolsó tartalékunkat, az esküvői menyasszonytáncból befolyt pénzt átutaltuk a szegedieknek, mivel két évig ösztöndíjjal támogattak az egyetemen. Így tartottuk korrektnek. Ezután egy fillér nélkül a zsebemben bekopogtattam a győri erdőgazdasághoz, hogy van-e esetleg szabad állásuk. 1982 nyarát írtuk. Korábban is többször próbálkoztam már, de soha nem jártam sikerrel. Legnagyobb meglepetésemre azt mondták: a legjobbkor jöttem, mert éppen tegnap délután mondott fel egy kollégájuk. Másnap már itt kezdtem.

Zökkenőmentes volt a munkába állása?

Amikor műszaki vezetőként bevezettem a fizikai dolgozók teljesítményarányos bérezését, behívattak és megkérdezték, hogy a továbbiakban is szeretnék-e itt dolgozni. Ezután letettem az asztalra egy részletes kimutatást, amelyből világosan kiderült: nemcsak az emberek keresnek lényegesen jobban, de másfélszeresére nőtt a termelésünk, miközben a fa kitermelési költsége harminc százalékkal csökkent. Vagyis spóroltam a cégnek. Hirtelen csönd lett, megszűntek a szemrehányások. Néhány hónap múlva aztán ismét megcsörrent a telefon és újra behívattak a központba. Nem tudtam, mit akarnak, esetleg kirúgnak-e. Közölték, hogy előléptetnek. Nem mondhatnám, hogy felhőtlenül boldog voltam, mert a magasabb beosztás miatt az erdészeti munkát öt évig nélkülöznöm kellett. Végül 1992-ben helyeztek vissza, azóta az erdészet igazgatójaként dolgozom.

Negyven éve a pályán. Nem sok?

Semmiért sem cserélném el. Hatvanöt éves vagyok és félek a nyugdíjazástól. Ha valaki azt mondaná, maradhatok, ha fizetek érte, rögtön megnézném, mennyi pénz van a tárcámban. A feleségemmel 41 éve vagyunk boldog házasok, a két nagyfiunk erdész lett, a három unokánk közül az egyik fiúnak kifejezettem jó szeme és érzéke van az erdőkhöz. Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert a szenvedélyem lehet a hivatásom.

Hirdetés