Megható és örömteli pillanatoknak lehettek tanúi mindazok, akik részt vettek a Győri Író Alkotók Klubja és a Lurkó Alapítvány közös kezdeményezésének átadó ünnepségén a Kisfaludy Könyvtárban.
A program célja az volt, hogy a beteg gyermekek rajzaiból és a hozzájuk született mesékből, versekről egy különleges kis könyvecske jöjjön létre – amely végül „Együtt a gyógyulás útján Roxyval” címen született meg.
A gyerekek rajzai a kórházi pihenőszobákban készültek, ahol a kreatív alkotás segítségével igyekeztek elterelni figyelmüket a mindennapi megpróbáltatásokról. A felhívás lényege az volt, hogy szabadon rajzolhatnak bármit, akár Roxyt, a csodakutyát is, aki végül a könyv védnöke és arca lett. Az első hét után már meg is érkezett az első rajz az erre a célra kihelyezett dobozba, majd hétről hétre egyre több alkotás gyűlt össze.





A nagy érdeklődés szép összefogást eredményezett: a Győri Írók és Alkotók Klubja – köztük Dittrich Panka – azonnal a kezdeményezés mellé állt, és rövid meséket, verseket kezdtek írni a gyermekek rajzaihoz. Így született meg az a megható kötet, amelyet tegnap adtak át ünnepélyes keretek között a kis művészeknek és a Lurkó Alapítványnak.
A gyerekek izgatottan érkeztek szüleikkel együtt, és boldogan lapozták fel a könyvet, amelyben saját rajzaikkal találkozhattak. Az ünnepségen még színesebb pillanatokat hozott, amikor a felolvasott történetek alapján a kicsik maguk ismerték fel, hogy ki készítette a rajzot. A résztvevők megható és felemelő élményekkel gazdagodtak ezen a különleges eseményen, amely nemcsak a gyógyulás útját tette szebbé, hanem közösséget is teremtett.
Az alkotók számára ez csupán az első lépés volt, hiszen a sorozat folytatását is tervezik – rajzból ugyanis bőven akad még, így a következő kötet sem várat soká magára. A Lurkó Alapítvány a rendezvényen könyvcsomagokat vett át, amelyeket a kórtermekben fognak kiosztani és közösen olvasni a gyerekekkel. A cél, hogy ezek a történetek reményt adjanak, lelkileg is támogassák a kis gyógyulókat, és motiválják őket a kreatív, pozitív életszemléletre.
Az esemény különösen emlékezetessé vált a gyerekek számára:
- Vakherda Lotti (5)egy tengerpartot rajzolt, mert a kórházi időszak alatt arra a szép élményére emlékezett vissza. A képen természetesen Roxy is boldogan szeli a habokat:
„Nagyon szerettem rajzolni, és nagyon büszke vagyok, hogy a rajzom bekerült a könyvbe. Mások rajzai is nagyon tetszenek, és a történeteket is imádom. Otthon is olvasni fogjuk, mert nagyon tetszik nekem” – mondta mosolyogva. - Léna (6) egy kalandparkot rajzolt, mert nagyon szereti a kalandot, bátor és nem fél az akadályoktól. A rajzolás nagyon jó elfoglaltságot jelentett számára a kórházban, és külön öröm volt, hogy találkozhatott Roxival:
„Nagyon jó volt, hogy itt lehettem és Roxyval is találkozhattam” – mesélte Léna.




A rendezvény másik szívbemarkoló pillanata Szórády József, Roxy gazdájának beszéde volt. Elmondta, hogy gyakran látogatja a kórházban a gyerekeket, hogy valódi, személyes kötődés alakuljon ki közöttük. Foglalkozik a velük, kifestőznek és lelki támogatást is nyújt – így nemcsak a könyvben, hanem a mindennapjaikban is jelen van Roxy és a történet varázsa. Hozzátette, hogy szeretné óvodákba is elvinni a kis könyveket, hogy a történetek a gyerekek szélesebb köréhez is eljussanak.
A Lurkó Alapítvány képviseletében Zajovicsné Vizer Bernadett elmondta, hogy a 12 gyermek mindig ott lesz a szívében, és ez valami igazán különleges élmény számára. A beszédet egy kis verssel zárta, amely mindenkinek megható könnyeket csalt a szemébe:
„A gyermekekért, a csillogó szemekért,
a kezeslábas pizsamába burkolt játékmaci ölelésekért.
A nevetésben rejlő dalért, a kicsikért, akik a szívünkbe férkőztek,
a gyermekekért most és mindörökre.”
A folytatás tavasszal várható, amikor egy közös sétára indulnak a már gyógyult gyerekek és szüleik Roxyval, ezzel is folytatva a közös élményeket és az alkotás örömét.