A pandémia megváltoztatta a hagyományos női szerepeket

Egyszerre anyák, nagyik és tanítók lettek

Fotó: Marcali Gábor
P.S., H.F., G.I.
2021.03.08. 07:04

Egy évvel ez előtt nőnapkor, még vidáman látogattuk meg szeretteinket egy-egy szál virággal, ma már ez nem így van. Telefonon, videochaten, sokszor pusztán virtuálisan köszöntjük a nőket március 8-án. A pandémia azonban mást is okozott, kissé átalakította a hagyományos női szerepeket.

„Időnek kell eltelni, hogy ne tanítónőként tekintsen rám”

A nagycsaládosok életében is nagy átszervezést jelent ez a megváltozott időszak. Kata és Gábor egy nyolc, egy hat és egy négy éves kislányt nevel egy szigetközi településen. Az otthoni tanulás és bezártság nem várt események elé állította a szülőket, ahol inkább az édesanya szerepe változott meg.

„Sokat változott az élet az elmúlt időszakban. Mikor gyermekeink megszülettek nem gondoltam volna, hogy egyszer egy személyben leszek édesanya, tanító néni, óvonéni, torna tanár és olykor barátnő is”

– mondta lapunknak a három gyerekes anyuka. A legidősebb, a most másodikos Virág az, akivel a pandémia miatt megtapasztalták az otthon tanulás örömét és nehézséget is egyben. „Virággal tanultam itthon, hiszen az idei tanévben is előfordult, hogy az egész osztály karanténba került. Érdekes volt látni, hogy hogyan változott meg a viszonyunk. Egy-egy nehezebb tanulós nap után több időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ne mint tanító néni tekintsen rám.”

A fiatal édesanya azt mondja, nehéz ez az átalakult helyzet és nem csak neki, hanem mindenkinek, hiszen sokszor olyan váratlan helyzetbe sodorja az élet a családokat, amire nem lehet felkészülni.

„A másik két lányunk, Viktória és Vica még óvodába járnak. De ők is igénylik azt, ha otthon vannak, hogy külön-külön velük foglalkozzak.” – mondja.

Viktória tornára jár, de sokszor előfordult, hogy az edzéseket videó alapján otthon a édesanyának kellett megtartania, ami olykor súrlódáshoz vezetett anya és lánya között. „A legnehezebb az, amikor más szerepbe kell bújnom, amikor a tanító nénit vagy épp torna edzőt kell játszanom. Látom, hogy a gyerekeknek is nehéz, hiszen meg kell tőlük követelnem azt, a fegyelmet és figyelmet, amit az iskolában vagy épp edzésen megkövetelnek. Furcsa érzés, hogy formálódik át a kapcsolatom a lányokkal.” Kata azt mondja, szerencsés, hiszen ha férje Gábor este hazaér a munkából szívesen foglalkozik a lányokkal, addig ő a napközben el nem végzett házimunkát meg tudja csinálni.

Kiegyensúlyozottabb a nő és a férfi szerepe a családban

Kedélyes, aktív ember, aki mellett unatkozni aligha lehet. Amikor megkérdezem tőle, hogy vajon nőként nehezebb-e cégvezetőnek lenni, nevetve válaszolja: nem tudom, mert férfi cégvezető még nem voltam. Nőként viszont kétségtelenül sikeres Horváthné Borsodi Mónika, a Borsodi Műhely Kft. ügyvezetője.

A világjárvány hatásai természetesen a Borsodi Műhelyt sem hagyták érintetlenül. Teljes körű leállásra nem kényszerültek Győrben, de a különböző divíziókban eltérő mértékben kellett foglalkoztatni a munkatársakat. A nagyvállalatok munkaritmusa, a partnerek igénye szabta meg a keresletet a termékeik iránt.

A munkaszervezés, a fegyelmezettség, meg bizonyára némi szerencse kellett ahhoz, hogy a foglalkoztatottak közül eddig csak tizennyolcan kapták el a koronavírust. Az ügyvezető közvetlen környezetét is megkímélte a kórokozó. Horváthné Borsodi Mónika családját a férje és két gyermeke jelenti. Lányuk 17, fiúk 19 éves, mindketten otthon élnek, s élvezik vagy szenvedik az online oktatás előnyeit és hiányosságait.

A korlátozásokkal terhelt időszak óta a gyerekekre, még a kamasz és fiatal felnőttkorban lévőkre is jobban kell figyelni, hiszen a digitális oktatás nem egyenlő a személyes találkozások élményével. Ezeknek a fiataloknak szükségük volna arra, hogy társaikkal legyenek, közös élményeket szerezzenek, együtt éljék meg a felnőtté válás korszakát. Ezt a szülők nem tudják pótolni, persze mi is arra törekszünk, hogy többet legyünk velük, segítsük őket, adjunk lelki hátteret a mindennapjaikhoz – osztja meg tapasztalatait a cégvezető, s ezzel már rá is térünk arra, hogyan hozható harmóniába a női, az anyai szerep az ügyvezetői munkával.

Azt gondolom, hogy a 21. században más a munkamegosztás a férj és a feleség között, mint ahogy az a régi hagyományok szerint volt – mondja Mónika.

– Ma is vannak olyan otthoni munkák, amelyek a családban főleg a nőkre várnak, de nálunk nem okoz gondot, hogy a férjem sok feladatot átvállal tőlem. A családi döntéseket is együtt hozzuk meg. A fiam például röplabdázik az egyetemi csapatban, vele és a férjemmel együtt megbeszéljük, ez mekkora kockázatot hordoz, érdemes-e veszélyeztetni az egészségét, amellett, hogy a rendszeres testmozgás is nagyon fontos. Végül nyilván a felnőtt fiúnk mondja ki az utolsó szót.

A cégvezető napirendjét is módosította a járványhelyzet. A saját cég vezetése mellett aktívan dolgozik a kamarában is, de a megbeszélések, konferenciák az online térben zajlanak, csakúgy, mint a munkahelyi ügyek külső intézése. Otthonról is be tudna kapcsolódni ezekbe az eszmecserékbe, ám cégvezetőként rendszeresen bejár a gyárba.

Példát kell mutatni, ha a munkatársaink az üzemben dolgoznak, én sem maradhatok folyamatosan otthon – hangsúlyozza. – Nem aggódom túl a dolgokat, viszont minden ésszerű intézkedést betartunk a munkatársaink egészsége érdekében. Kifejlesztettünk a bejárathoz egy automata hőmérő kaput, melyet már több helyen is használnak a városban, ezzel minden a cégünkhöz belépő személy kiszűrhető, aki esetleg lázasan lépne az épületünkbe. Hét közben a gyárban dolgozom végig a napjaimat, az este, valamint a hétvége azonban a családé. Azt gondolom, ez nemcsak kötelessége, hanem belső igénye is egy nőnek, de valószínűleg a férfinek is.

„Alig várom, hogy újra találkozhassak a tanítványaimmal”

Jalics Anikó 76 éves. Testnevelést oktatott egész aktív életében, sőt ezt a tevékenységet nyugállományba vonulása után sem hagyta abba. Felnőtt hölgyeknek tart kondicionáló tornát. Azaz tartott egészen tavaly márciusig, amikor a pandémia miatt szüneteltetnie kellett a foglalkozásokat. A mozgást azonban sohasem adta fel a fitt dédnagymama, hisz minden nap tornával kezdi a napot, süt-főz és minden nap kerékpározik is vagy harminc kilométert.

„Sokat változott az életem az elmúlt időben, hisz tavaly március 12-én még tartottam tornát a hölgyeknek, akiket nagyon szeretek és tisztelek, 14-én azonban már nem tarthattam. Tehát komolyan beleszólt a pandémia az életembe, ám igyekeztem attól kezdve napi terv szerint élni, amiben elhatározom, hogy mit fogok egész nap csinálni. Tevékenyen töltöm a napjaimat, teszek azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben.” – fejtette ki Anikó, aki az aktív testedzést hat éves korában balettel kezdte. Jalics Anikónak három gyermeke, hat unokája és két dédunokája van. Annak ellenére, hogy rendszeresen tartják a kapcsolatot, a pandémia nekik is megnehezítette a találkozásokat. Többnyire videochaten beszélgetnek, vagy a környékbeli játszótereken futnak össze a családtagokkal, Anikó bevallotta azt is, hogy karácsonykor „rosszalkodtak” egy kicsit. „Az ilyen nagy ünnepeken összejön az egész család, az unokáimnak is van már barátja, barátnője, élettársa. Ilyenkor mindenki csacsog egy kicsit, megbeszélünk mindet. Bevallom: karácsony után néhány nappal egy rövid időre összejöttünk.”

Mint mindannyian, Anikó is várja már a járvány végét, hisz mint mondja, egyszer mindennek vége kell lennie. És ha vége lesz ennek az őrületnek sokkal több időt szeretne együtt tölteni a szeretteivel, és önmaga sem szeretné a korábbi életformáját élni.

Azt tanácsolja, sokkal jobban figyeljünk egymásra, az egészségünkre és a természetre, mert különben élhetetlen lesz ez a bolygó.

Azoknak a hölgyeknek pedig, akik rendszeresen látogatják a tornaóráit: ne aggódjanak, Jalics Anikó alig várja, hogy újra megmozgathassa a kellemes fáradságra vágyó testüket.

Fotó: O. Jakócs Péter, Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #nőnap |