Juniorképzés

Egyetemi tanulmányaikat megkezdők jelentkezését várja az MCC

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2021.07.15. 14:59

Augusztus 3-ig várja fiatalok jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A tehetséggondozó intézmény Egyetemi Programjának juniorképzésére hirdet felvételt, elsősorban az ősszel első szemeszterüket kezdő egyetemistáknak. Szeptembertől már Győrött is indul ingyenes képzés.

Az Egyetemi Program első állomása a juniorképzés, amelyre azok a diákok jelentkezhetnek, akik a budapesti, debreceni, győri, miskolci, pécsi és szegedi egyetemek nappali tagozatos hallgatóiként szeretnék tanulmányaikat megkezdeni. A képzés célja, hogy olyan magas színvonalú, közös nevezőre hozott alaptudást kapjanak a diákok, amelyet tanulmányaik és karrierútjuk során magabiztosan használhatnak. A képzés a hatékony és nyitott gondolkodásmód kialakítására, valamint az írásbeli és szóbeli készségek fejlesztésére törekszik.

Az első tanév végére minden diáknak felsőfokú angol nyelvtudással kell rendelkeznie, amihez ingyenes nyelvórák által biztosítja az MCC a felkészülést. A képzéseket az intézmény rangos hazai és külföldi oktatói tartják, a kurzusok az egyetemi órák után, a délutáni, koraesti időpontokban lesznek. Emellett izgalmas közösségépítő programokat, kikapcsolódási és sportolási lehetőségeket is kínál a Mathias Corvinus Collegium a leendő diákjainak.

A juniorképzésben való részvétel – a számos hazai és külföldi lehetőség miatt – segíti a diákokat kapcsolati rendszerük kialakításában, ezáltal pedig az itthoni mellett a nemzetközi környezetben is otthonosabban tudnak majd mozogni.

A felvételi egy írásbeli jelentkezésből és egy szóbeli prezentáció ismertetéséből áll, amelyet a képzés helyszínél szolgáló városban tartanak.

A képzés, ahogy az MCC valamennyi programja, ingyenes. A hallgatóknak térítésmentesen minden városban kollégiumi férőhelyet is biztosítanak.

Dr. Fekete Dávid, a győri központunk regionális képviselet vezetője azt hangsúlyozta, Győrben rengeteg tehetséges fiatal van, akár itt született, akár családjával együtt érkezett ide az elmúlt években, évtizedben. Azzal, hogy létrejött a győri központ, olyan lehetőség nyílik meg a tehetséges fiatalok előtt a régióban, amire korábban még nem volt példa.

Kapcsolódó témák: #MCC |