Egy lépés a jobb vízminőségért

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2019.09.19. 16:30

Átadták csütörtök délután a Holt-Marcal gyirmóti bekötőtöltésben épített új átereszt, amelytől a vízminőség javulását remélik.

Az átadón Szabó Jenő önkormányzati képviselő ismertette a holtág múltját, amelyet a mai napig rengeteg horgász és kiránduló látogat.

A képviselő arról is beszélt, aggodalomra adott okot, hogy 133 éve készült el a régi, mindössze 1 méteres áteresz, és időközben a víz minősége rohamosan romlani kezdett, ezért szükségessé vált az új, közel 2 és fél méter széles, 175 centiméter magas, 35 méter hosszú, békaszáj alakú áteresz beépítése.

Fűke Péter, a Településfejlesztési Főosztály vezetője elmondta, egy vízminőség-javító beruházás történt Gyirmóton. Kifejtette, a Holt-Marcalon korábban valóban egy nagyon kis kapacitású zsilip állt a rendelkezésre, amely kevés vizet eresztett át. Az új áteresz keresztmetszete azonban sokkal nagyobb vízmozgást tesz lehetővé, ezáltal várhatóan a vízminőség is jelentősen javulni fog, aminek a horgászegyesületek is nagyon örülnek.

Az új áteresz 56 millió forint városi forrásból készülhetett el.

Szöveg: Bodrogi Sára
TV-szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #győri fejlesztés |