Polgármesteri vizit

Dr. Dézsi: “Sem a gázszámla, sem a fűtési számla nem lesz magasabb!”

Fotó: Ács Tamás
Győr+
2021.12.23. 07:16

Eltelt újabb két hét, ismét a Győr+ Rádió vendége volt csütörtök reggel Dr. Dézsi Csaba András. A polgármester 2021 utolsó vizitjét tartotta székházunkban. Karácsony előtt a legfontosabb kérdésekről, így a fizetős parkolóhelyekről, a gázhelyzetről, de természetesen az ünnepvárásról is szó esett.

Aktualitásokkal kezdődött a beszélgetés, az év utolsó közgyűlése, ezen belül is a fizetős parkolási rendelet visszavonása volt a súlyponti kérdés. Dr. Dézsi Csaba András elmondta, hogy a közvéleménykutatás sok kérdést tisztázott, amelyet jelenleg is elemeznek, hiszen vannak benne ellentmondásos válaszok. “A cél, hogy a győri emberek többségének véleményével összhangban szülessen megoldás. A közgyűlésen az egyik MSZP-s képviselő jelezte, hogy ők maguk is végeztek közvéleménykutatást, de úgy gondolom ez csak egy blöff volt a képviselő részéről” – fogalmazott a polgármester, majd hozzátette, hogy kérte a hivatalt, hogy dolgozzanak ki egy újabb rendelet javaslatot, egy olyan rendszert ami igazságos és jól működő. “Kevés a parkoló Győrben ez tisztán látszik, túl azon, hogy a közelmúltban nagyon sok parkolófejlesztés volt, de látni kell, hogy az elmúlt évtizedek építkezései alulbecsülték a parkolószámot, ennek következtében az emberek sokkal több autóval rendelkeznek, mint amennyi parkolóhely a rendelkezésükre áll. Ezt gyorsan nem lehet kezelni, hiszen ez egy városstratégiai kérdés, ezért is rendeltem el nagyon sok helyen változtatási tilalmat” – emelte ki dr. Dézsi. Mint mondta, 10%-kal szeretnék megemelni a zöldterületi mutatót, így lehetőséget biztosítanak arra, hogy mikor egy adott lakóközösség kialakult, akkor ők maguk el tudják majd dönteni, hogy szeretnének-e új parkolóhelyeket építeni. “Jelenleg nagy probléma, hogy annyira kihasználták a területeket, hogy nincs lehetőség új parkolók építésére. Összegezve: visszavontuk a rendeletet, a hivatal pedig dolgozni fog.” – tette hozzá a polgármester.

A következő fontos téma a földgáz kérdése volt. A városvezető elmondta, hogy a Győr-Szol korábban egy kiváló szerződést kötött a gázbeszállítóval. A társaság kérésére a későbbiekben változtattak is a szerződésen, ám egy valamit nem tudott megtenni a város, a beszállító ugyanis az elmaradt nyereségét szerette volna elkérni. “Ezt nem tehettük meg, hisz ez a hűtlen kezelés kategóriáját merítette volna ki az önkormányzatnál, így közölte a cég, hogy akkor nem szállít. A feljelentés megtörtént, jelenleg az országos gázkészletből kapunk gázt. Kijött egy kormányrendelet éjszaka, hogy nem lehet gázszerződést felbontani, így kértem a jogászokat, hogy ezt visszamenőleg is vizsgálják meg, hiszen a mi szerződésünket egy héttel ezelőtt mondta fel a gázszolgáltató” – emelte ki a polgármester. Dr. Dézsi hangsúlyozta: “egy nagyon fontos dolog van a témával kapcsolatban, hogy a győri lakosoknak sem a gázszámlája, sem a fűtési számlája nem lesz magasabb, ezt a mi saját költségvetésünkből teljesítjük.”

Hallgatói kérdés következett, egy ETO szurkoló részéről, aki a háttérben zajló tárgyalásokról érdeklődött. A városvezető úgy fogalmazott, hogy az önkormányzat csak mentorálni tudja ezeket a tárgyalásokat, a város részéről ez sportmenedzseri tevékenységnek nevezhető. “A folyamatok elindultak, arra számítottam, hogy karácsony előtt bejelentést tudunk tenni. Szeles alpolgármester úr tegnap is folytatott tárgyalásokat, de itt komoly gazdasági vizsgálatok zajlanak, számos teendő van a háttérben” – ismertette a polgármester, majd kiemelte, hogy a város nem tervezi, hogy a stadion árverésébe beszálljon.

A koronavírus járvánnyal kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy folyamatos a küzdelem, de különbség van az idei és a tavalyi év között, hála a védőoltásnak. “Nagyjából fél évig hat az oltás, így mindenkit arra bíztatok, hogy saját és családja érdekében vegye fel az oltást. Nem szeretném elkülöníteni az oltatlan és az oltott embereket, de orvosi szempontból nagy különbség van. Miután az egészségügyben dolgozom, a betegségek nem állnak távol tőlem. Világjárványt nem éltem még át, és a covid azért borzasztó, mert a légzőszervet nagyon károsítja. Ezek nagy küzdelmek, a városvezetést ez mellett kell végrehajtani” – mondta a polgármester. Egyúttal kiemelte, hogy idén az oltásnak köszönhetően nem állt meg az élet, de jelentősen megnőttek az árak, a termelésben jelentős visszaesés volt, így hiányok is akadnak. “A világban ez olyan inflációt indított el, ami például felviszi az építőanyagok árát. Győr városa fejlődni szeretne, de amiket például kértünk egy évvel ezelőtt árkalkulációkat a beruházásainkra, azok ma már nem igazak. Így az jelenti a problémát, hogy bár azzal már tudunk kalkulálni, hogy mik a bevételeink, azzal nem, hogy mik lesznek a kiadásaink, hiszen sok esetben napi árakat adnak meg a kivitelezők” – ismertette dr. Dézsi.

A polgármester a reggeli műsorban elárulta azt is, hogy az elmúlt időszakban – részben a városrészekben végrehajtott polgármesteri viziteknek köszönhetően – felmérte, hogy melyek a legfőbb problémák Győrben. A legfontosabb témák a köztisztaság, a közbiztonság és a közlekedés voltak. “Szerintem és a győriek szerint is az első két dologban tudtunk változtatni, a közlekedés átstrukturálásán jelenleg is dolgozunk” – hangsúlyozta, kiemelve, hogy fontos lenne egy biztonságos, megbízható elővárosi vasútvonal megteremtése. “Kaptunk is a kormánytól pénzt arra, hogy ezeket a terveket aktualizáljuk és előkészítsük. Ezáltal tehermentesíthetjük majd a beáramló forgalmat” – emelte ki a városvezető.

A közbiztonság kapcsán dr. Dézsi elárulta, hogy felállt a városrendészet és azt várta, hogy minden probléma azonnal megszűnik. “Akik zavarják a közrendet, ők nehezen kezelhetők, de kiváló az együttműködés a rendőrséggel, ami segíti a helyzetet, de a polgárőrök is mellettünk állnak, ez a hármas egység együttesen tevékenykedik, komoly feladatot látnak el. Ezúton is köszönöm a munkájukat!”

Dr. Dézsi Csaba András a “Győr 750” évforduló kapcsán rendezett programokat is értékelte a műsorban. “Kiváló rendezvények voltak, és remek könyvek láttak napvilágot, amire nagyon büszkék vagyunk. Próbáltunk maradandó dolgokat is létrehozni, ilyen például Győr város pénzérme, a 750 forintos, ami hihetetlen, hogy megvalósulhatott, a 40 ezer példányból már nyolcezret átadtunk a fiataloknak. De kiemelnék egy szakrális emléket is, a Városháza előtt felállított Győr keresztet, ami a szívemnek nagyon kedves, vagy említhetném a modern I love Győr installációt, ami előtt szívesen fotózkodnak a győriek és a városba látogató vendégek” – mondta a polgármester a Győr+ Reggelben.

Arra a kérdésre, hogy miről szól majd a következő esztendő, a polgármester viccesen elmondta: “arról, hogy Dézsi 60, hiszen 60 éves leszek!” Természetesen hangsúlyozta, nyilván ez csak tréfa, ami tény, hogy komoly feladatok várnak a polgármesterre és a városra. “Bármennyire is nehéz lesz a következő esztendő, a fejlesztéseket próbáljuk majd tovább vinni. Fontos, hogy Győr városából egy jó közösséget kovácsoljunk, hiszen mindig ez vitte előre a várost, ebben mindig erősek voltunk. A viziteknek köszönhetően széles rálátásunk van arra, hogy adott körzetekben milyen problémák vannak, így központilag, szervezetten tudjuk majd kezelni a feladatokat!” – hangsúlyozta a városvezető. Ugyanakkor az év értékelése kapcsán elárulta, belátja azt is ha hibázik, csak egy felelőtlen ember nem teszi ezt meg, ezért is ismerte el a parkolási rendelet módosítását. “Tényleg érdekel az emberek véleménye, ezt azt egészet élvezem, mert szeretek segíteni. Valóban jobb adni, mint kapni” – tette hozzá.

Végül a város költségvetése is szóba került. “Már dolgozunk rajta hónapok óta, vannak központi csapásirányok. Most ott tartunk, hogy próbáljuk lefaragni az igényeket, hiszen jelenleg 27 milliárddal több az igény mint az reális lenne, de ez így szokott lenni, álmodni kell, de reálisan februárban körvonalazódik majd a költségvetés kérdése – ismertette dr. Dézsi.

Az ünnepekhez közeledve kiderült, természetesen a városvezető is családja körében készül a karácsonyra és az újévre. “Most jön a fenyőfa díszítése, de koncertre is készülünk. Várjuk a családot a feleségemmel, idén előreláthatólag nem ügyelek a kórházban, de még meg kell néznem a naptáram. Meghitt, boldog karácsonyunk lesz, ezt kívánom mindenkinek! Szilveszterre pedig nagy bulit kívánok, Győrben ezúttal nem lesz tűzijáték, de azon dolgozom, hogy a jövőben legyen látványos attrakció, de az biztosan nem tűzijáték lesz” – zárta a beszélgetést és az évet a polgármester, aki búcsúzóként még egyszer áldott karácsonyt kívánt a győrieknek.

Kapcsolódó témák: #Győr+ Reggel | #polgármesteri vizit |