Dr. Bakonyi Bernadett az új aljegyző

Fotó: O. Jakócs Péter
Garamvölgyi Imre
2021.08.23. 10:16

Dr. Bakonyi Bernadett aljegyzői pályázatát fogadta el a győri városvezető, így mostantól ő lesz dr. Lipovits Szilárd legfőbb segítője. A pályázat kiírására dr. Csörgits Lajos lemondása miatt került sor. Az új aljegyző 2008 óta dolgozik a városházán.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester az új aljegyző bemutatásán elmondta, dr. Bakonyi Bernadettet több pályázó közül találták a legalkalmasabbnak a pozíció betöltésére, hisz 2008 óta több pozícióban is bizonyította már a rátermettségét. A polgármester kiemelte, Bakonyi Bernadett szociális ügyintézőként kezdte a pályáját és gyakorlatilag bejárta a hivatali struktúra minden lépcsőjét, amíg 2019-ben osztályvezető lett.

Dr. Bakonyi Bernadett szerint is fontos volt, hogy meg kellett másznia a hivatal minden egyes lépcsőfokát, hisz így komoly tapasztalatokat szerezhetett a hivatal működéséről.

„Abban tökéletesen egyetértünk jegyző úrral, hogy egyelőre csak kis részletét ismerhettem meg eddigi tevékenységem során a hivatali működésnek, de azon leszek, hogy minél hamarabb megszerezzem a szükséges tapasztalatokat. Nagy izgalommal várom a rám váró feladatokat” – mondta bemutatkozásában dr. Bakonyi Bernadett, Győr Város új aljegyzője.

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győri önkormányzat | #városháza |