Érettségi

Digitális képzés és személyes foglalkozások a Révaiban

Hajba Ferenc
2021.02.15. 08:39

A három hónapja tartó digitális képzés mellett az érettségizők számára csütörtökön és pénteken kis közösségekben, a járványügyi szabályok betartásával önkéntes foglalkozásokat, konzultációkat szervez a Révai- gimnázium. Horváth Péter igazgatóval a gimnazisták felkészítése mellett arról is beszélgettünk, hogy a tapasztalatok s a jelentkezések alapján melyek a legnépszerűbb pályák a végzős diákok számára.

Az idén hány diák érettségizik a Révai-gimnáziumban?

Százhetvennyolc „rendes” érettségizőnk van. A rendes alatt azt értem, hogy végzősök, de rajtuk kívül lesznek majd olyan tíz-tizenegyedikes diákok is, akik előrehozott érettségit akarnak tenni.

Mikor méretik meg a gimnazisták tudása? Módosult-e az eredeti időpont?

Nem, május 3-án kezdődik az írásbeli, június elején az emelt szintű szóbeli, június közepén pedig a középszintű vizsga.

Nem volna biztonságosabb, ha a járvány miatt csak írásbeli vizsgákat tartanának?

Ez nem rajtunk múlik, de én nem is szeretném, ha nem volna szóbeli. Sokaknak ez az erősségük, saját tanáruk előtt oldottabban, árnyaltabban tudják kifejezni magukat, kisebb bennük a feszültség.

A Révaiban nagy tétje van az érettséginek, hiszen gondolom, szinte mindenki tovább tanul.

Mindenki.

Jellemzően milyen pályát választanak, s vannak-e változások a tudományok szerinti érdeklődésben?

A klasszikus pályák most is népszerűek, ilyenek például a műszaki s az egészségügyi szakok. Ezen belül annyi eltolódás történt, hogy korábban döntően általános orvosira jelentkeztek, mostanában többen akarnak fogorvosok vagy állatorvosok lenni. Népszerűek a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő, valamint a gazdasági szakok, a jogot viszont jóval kevesebben választják, mint a kilencvenes években. Továbbra is kevésbé közkedveltek a természettudományi, az agrár- és a pedagógiai pályák, a pszichológiai iránt viszont nagy az érdeklődés.

Hány tanuló választja a győri egyetemet?

Azokra a szakokra, amelyek városunkban is működnek, szívesen jelentkeznek a diákjaink. A számuk egyre növekszik, a végzősök 15 százaléka Győrben tanul tovább. Nagyjából tízen, a kiemelkedően tehetségesek bejutnak a világ legnevesebb intézményeibe. Korábban az Egyesült Királyság szerepelt az élen, de mióta kiléptek az unióból és megszűntek a kedvezmények, inkább Ausztriában, Németországban, Hollandiában és Dániában szeretnének diplomát szerezni a fiatalok.

Horváth Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója. Fotó: O. Jakócs Péter

A gimnáziumban végzők nagy többsége tehát Budapestet választja. Mi a tapasztalat, diplomával a zsebükben visszatérnek-e Győrbe?

A fiatalok fele visszatér. Az marad a fővárosban, aki főleg a pénzügyi, üzleti szektorban jó állást talál, vagy megházasodik s oda köti a család.

Három hónapja digitális oktatásban részesülnek a diákok. Hogy bírják ők, a pedagógusok és a szülők?

A gyerekeknek nagyon hiányzik a közösség, az élmények megbeszélése. Most érzékeljük, micsoda jellemformáló, nevelőerő a közösség. A pedagógusok többet dolgoznak, hiszen a digitális oktatás keretében sok minden jól, szemléletesen tanítható, más tárgyak viszont – és jobbára ezekre épül az érettségi – részben másfajta feldolgozást igényelnének. Ezért aztán a digitális képzés mellett az érettségizők számára csütörtökön és pénteken kis közösségekben, a járványügyi szabályok betartásával önkéntes foglalkozásokat, konzultációkat szervezünk, elsősorban a kötelező érettségi tantárgyakból. Ezekre a foglalkozásokon az évfolyamnak legalább a 90 százaléka részt vesz.

A pedagógusoknak tudják honorálni a pluszmunkát?

Sajnos nem. Volt szó róla, hogy országosan elismerik ezt a tevékenységet, de eddig még nem történt meg. Az biztos, hogy a tanároktól, a diákoktól és a szülőktől is egyaránt sokkal nagyobb erőfeszítést követel meg az idei érettségire történő felkészülés, de a feltételek nem teljesíthetetlenek, s a diákjaink ugyanúgy helytállnak, ahogy korábban tették.

Kapcsolódó témák: #érettségi | #iskola |