Az ő sorsuk – a mi történelmünk

Diákpályázat Győr és környékének zsidó emlékeiről

Fotó: Krausz Péter
Győr+
2022.09.22. 18:43

2024-ben lesz 80 éve, hogy Győr és környékének több, mint 5000 zsidó származású polgárát gettóba zárták, majd marhavagonokban elhurcolták a náci birodalomba, ahol nagyrészükre a biztos halál várt.

Ezzel brutálisan megsemmisítették a város társadalmának teljes mértékben integrálódott szeletét, amely Győr akkori népességének több, mint 10%-át tette ki és amely 100-120 éve elévülhetetlen érdemeket szerzett a helyi modern ipari kultúra és kereskedelmi élet megteremtésében. Ennek jótékony hatását Győr ma is élvezi.

A 2024-es szomorú évfordulóról történő megemlékezésre létrehozott alapítvány diákpályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy a helyi fiatalok érdeklődését felkeltse a hajdani győri és környéki zsidó közösség múltja iránt. Ez a múlt közös múlt, alaposabb megismerése toleránsabb, nyitottabb, összefogóbb és erősebb lábakon álló jövőt biztosít a város számára.

A pályázaton tíz meghívott győri, pannonhalmi és csornai középiskola háromfős diákcsapatai vesznek részt. Munkájukat az iskolák történelemtanárai támogatják. A projekt indító megbeszélésére néhány nappal ezelőtt került sor, amely alkalomból a témát magas szinten ismerő szakértők adtak tájékoztatást az érintett iskolák tanárai részére.

Krausz Péter, a Zsidók Győri Gyökerei Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint

A diákpályázat a kerek évfordulós megemlékezés előkészületeinek egyik legfontosabb részét képezi. Szervesen kapcsolódik a koncentrációs táborokat túlélők leszármazottjai részvételével 2024 júliusára tervezett győri Világtalálkozóhoz. Példa egyben a találkozó multigenerációs és befogadó jellegére. Arra törekszünk, hogy az indulók munkáit minél szélesebb körben megismerjék. Ennek jó eszköze lesz a pályázati eredmények bemutatása az összes induló diák előtt és természetesen a zsűrinek. Ezen túlmenően a győztes csapat előadja kutatási eredményeit a Világtalálkozó keretében megrendezésre kerülő emlékkonferencián is. A legjobb művészeti alkotásokat kiállítjuk. Biztosítjuk továbbá a kutatási jelentések és művészi alkotások online megjelentetését is.”

A „Zsidók Győri Gyökerei Alapítvány Győr és környéke zsidó múltjának és jelenének széleskörű megismertetéséért” elnevezésű civil szerveződés 2021 második felében létesült. Bejegyzésére 2022 januárjában került sor. Fő feladatának a Holokauszt 80. évfordulójáról történő méltó megemlékezés előkészítését és kapcsolódó projektek lebonyolítását tekinti.

Forrás és további részletek: www.jewishgyor.org

Kapcsolódó témák: #diákok | #győri zsidóság | #rajzpályázat |