Dédnagypapa teniszütővel

Fotó: Ács Tamás
J. Kovács Andrea
2022.08.21. 19:03

Biciklivel érkezik és sugárzik belőle az életöröm. Napbarnított és mosolygós, amikor később elárulja a korát, azt hiszem, csak viccel. Vaskovics Tivadarral beszélgettünk.

Gépipari technikumot és kereskedelmi szakközépiskolát végzett. Kedves munkahelyén, a Hídépítő Vállalatnál húsz évet dolgozott raktárvezetőként, majd az ellátási csoportot vezette, ahol a szállításért, anyagellátásért felelt az egész Észak-Dunántúlon. Innen ment nyugdíjba, az aktív munkás éveket azóta aktív nyugdíjas évek követik.

Teljesen szigetinek érzi magát, több évtizede a Radnóti utcában él. Akkoriban még csendes, nyugodt hely volt, mára azonban a város egyik legforgalmasabb utcája lett. Hatalmas fejlődésen ment át Sziget, hiszen híd, körforgalmak, uszoda, sportpark épült, számtalan üzlet, szolgáltatás vált elérhetővé a közelben.

Úgy véli, szükség és igény volna rá, hogy az olimpiai parkot a lakosság jobban kihasználhassa. A futópályák ugyan szabadok esténként pár órára, de ezt kevésnek érzi. Szerinte más sportágak amatőr kedvelői is szívesen vennék igénybe, ezzel lehetne támogatni a tömeges testmozgást.

Vaskovics Tivadar egész életében aktívan sportolt, bár nem profiként. Régebben sokat focizott, röplabdázott, pingpongozott, vagyis mindent kipróbált, ahol pattogott valami. A tenisz késői szerelemként érkezett az életébe, hatvanévesen kezdte, s húsz éve űzi. A sportot bármilyen életkorban érdemes elkezdeni, s egészen addig csinálni, amíg fizikálisan lehetséges – vallja, s ajánlja mindenkinek.

A tenisz olyan sport, ami megfelelő partnerekkel bármeddig játszható, remek kondícióban tart és élvezetes időtöltés. Hetente kétszer jövünk össze, s a testmozgást egy fröccspartival és jóízű beszélgetéssel vezetjük le.”

Azt mondja, unatkozni nem ér rá, sőt általában inkább időzavarral küzd, mert annyi elfoglaltsága van. A Szigeti Nyugdíjas Klub életében nemcsak részt vesz, hanem gyakran besegít a programok szervezésébe. Mindig szeretett barkácsolni, s mivel a társasházban félig-meddig önkéntes házmesteri feladatokat is ellát, erre bőven van alkalma. A közösségért való tevékenység nem csak most lett fontos számára.

A rendszerváltás után négy évig tagja volt az első győri képviselő-testületnek. Nagy kihívás volt, aminek örömmel és lelkesedéssel fogott neki és sok tapasztalatot szerzett. A közlekedési albizottságot vezette, ahol szakmájukat értő és városukért tenni akaró mérnököket ismert meg. Szívesen emlékszik az itt végzett munkára, az értelmes, előrevivő vitákra. Azóta teljesen átalakult a közlekedés, többszörösére nőtt a forgalom. De hát ezt hozta a fejlődés, ezzel kell együtt élni.

A közösségi életben való részvételéért két éve megkapta a Sziget Szolgálatáért díjat.

Mindenütt nyüzsgök, s ha valamire megkérnek, akkor nem fordítok hátat, hanem segítek. Így például önkormányzati képviselőnknek, Szeles Szabolcsnak, aki viszont a nyugdíjasklubunkat támogatja és gyakran megtiszteli rendezvényeinket jelenlétével.”

Vaskovics Tivadar teljes életet él, aminek természetesen egyik alappillére a család. Párjára mindenben számíthat. Fia, lánya a közelben laknak, így gyakran tudnak találkozni. A kilenc hónapos dédunoka pedig mindnyájuk szeme fénye.

Kapcsolódó témák: #szenior szalon |