Deákos diák alkotói sikere

Győr+
2023.06.15. 07:30

A Katasztrófavédelem Központi Múzeumában tartották a napokban az idei, immár tizedik alkotói pályázat díjátadó ünnepségét. Itt derült ki, hogy kik voltak azok az alkotók, akik a legkreatívabb módon hívták fel a figyelmet a füstérzékelő fontosságára, az otthonok tűzbiztonságára.

A megyei válogatás után beérkezett alkotások rangsoráról született végső döntést május 18-án kétórás szakmai vita előzte meg. Összesen 3335 alkotás készült, a megyei előzsűrizés alapján javasolt pályaműveket művészből, múzeumi és tűzvédelmi szakemberekből álló zsűri bírálta el. A bírálat legfőbb szempontja az volt, hogy a kiírás tematikája, azaz a füstérzékelő szerepe mennyire hangsúlyos a rajzokon és egyéb alkotásokon, mindemellett a befektetett munkát, az egyéni látásmódot és a kreativitást értékelte a bizottság. 

A díjátadón a művészeti szempontokat szem előtt tartó dr. Borsos Mihály fotóművész azt mondta, élvezet volt látnia, hogy az adott témának milyen sokféle megközelítési módja létezik. 

Fülep Zoltán tű. ezredes, országos tűzoltósági főfelügyelő azt emelte ki, hogy a pályázat elérte a célját, a gyerekek felelősen gondolkodnak, és tevékenyek is otthonuk biztonsága érdekében. 

Győr-Moson-Sopron Vármegyéből Ferenczi Viktória, a Győri SZC Deák Ferenc Technikum tanulója a szabadkézi rajz kategóriában, a 15-18 éves korcsoportban országos II. helyezést ér el az „Életveszély a konyhában” című alkotásával. 

Gratulálunk az elért helyezéshez!

Forrás: Katasztrófavédelem