Csanakon piaccal és rétessütéssel búcsúztatják a nyarat

Zombai-Kovács Ákos Fotó: depositphotos.com
2023.08.24. 10:28

Nagyszabású rendezvénnyel és rengeteg érdekes programmal búcsúztatják jelképesen a nyarat Ménfőcsanakon, erről a városrész önkormányzati képviselője számolt be a Győr+ Médiának.

Dr. Laczkovits-Takács Tímea kiemelte, szombaton rendezik meg a 13. Ménfőcsanaki Kézműves és Termelői Vásárt, ahol a hagyományos piac mellett a megszokott módon, kísérő programok is várják a családokat. Ezúttal egy rétessütő versenyt is hirdettek, amire péntekig még lehet is nevezni, a legfinomabb pályamunkákat pedig szombaton bárki meg is kóstolhatja.

Sorrendben már a XIII. Ménfőcsanaki Kézműves és Termelői Piacot rendezik az előttünk álló hétvégén. A helyszín ezúttal is a jól bevált Bezerédj-kastély udvara, ahol mintegy 40 őstermelő kínálja majd portékáját, illetve számos más kísérő program is lesz.

Nagyon nagy az érdeklődés, a termelők és a vásárlók részéről is, ezúttal is érdekes foglalkozásokra számíthatnak a piacra látogatók, korongozás, kosárfonás, ötvös bemutató, tűzzománc ékszerkészítés, dinnyefaragás és kutyás bemutató is várja a családokat szombaton délelőtt” – mondta a Győr+ Médiának dr. Laczkovits-Takács Tímea, a körzet önkormányzati képviselője.

A mostani vásár különlegessége, hogy ezúttal rétessütő versenyt is hirdettek a programmal kapcsolatban. Péntekig még bárki jelentkezhet a megmérettetésre, akármilyen ízesítésű finomságával.

,,Korábban fánkkészítő versenyt már hirdettünk a vásár keretében, annak, akkor nagy sikere volt és egy helyi lakó vetette fel, hogy ezúttal rendezzünk rétessütő versenyt, erre bármilyen ízesítésű finomsággal lehet jelentkezni a menfocsanakiprogramok@gmail.com email címen, a név, a lakcím és a telefonszám elküldésével” – tette hozzá a termelői piac kitalálója és főszervezője.

A termelői piac keretében ezúttal is lesz kihelyezett képviselői fogadóóra, ami korábban is nagyon népszerű volt. A csanakiak szinte mindenre kíváncsiak, ami őket, illetve lakókörnyezetüket érinti.

,,Korábban is hirdettem már kihelyezett képviselői fogadóórát, amire nagy igényt volt, ezért most is várok mindenkit, aki helyi vagy saját témában kérdezne tőlem, fél tíz és fél tizenegy között lesz lehetőség, állok rendelkezésére az egyébként mindig nagyon aktív lakosságnak” – emelte ki a képviselő.

Szombat reggel 9 órától tehát várnak mindenkit a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély udvarán, ahol biztosan senki sem fog majd unatkozni, a nyárbúcsúztató programokon.

Nyitókép: depositphotos.com