Győri Törvényszék

Bűnügyi felügyelet alá került a hálapénzt elfogadó orvos

Győr+
2022.10.29. 17:08

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb négy hónapi időtartamra elrendelte a hálapénz elfogadásával gyanúsított győri orvos bűnügyi felügyeletét.

Az ügyészség a gyanúsított letartóztatására tett indítványt, a gyanúsított védője ugyanakkor a gyanúsított szabadlábon való védekezésére, valamint a bűnügyi felügyelet enyhébb szabályaira tett indítványt. A bíróság ezen indítványokat elutasította és az ügy összes körülményére figyelemmel úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított vonatkozásában a bűnügyi felügyelet elrendelése szükséges és elégséges személyi szabadság elvonásával járó kényszerintézkedés.

A bűnügyi felügyelet végrehajtását a bíróság nyomon követő technikai eszköz biztosításával rendelte el. A bíróság döntésének megfelelően a gyanúsított a bűnügyi felügyelet időtartama alatt a gyanúsított a lakóhelyéül szolgáló ingatlanát csak külön engedéllyel hagyhatja el.

A döntéssel szemben az ügyész, a gyanúsított és védője is fellebbezéssel élt, másodfokon a Győri törvényszék jár el.

Korábban írtuk:

Forrás: Győri Törvényszék

Kapcsolódó témák: #felügyelet | #Győri Törvényszék | #hálapénz |