A nyár utolsó hétvégéjén

Bornapok helyett Borvásár

Némedi- Tóth Zsófia
2020.08.27. 18:54

Tóthné dr. Kardos Krisztina, Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója volt a Győr+ Rádió reggeli vendége.

A nyár Győrben nem érhet véget egy rendezvény nélkül. Sokak örömére augusztus, és egyben a nyár utolsó hétvégéjén a győri Széchenyi téren Borvásárt rendeznek. Ez azonban más lesz, mint az eddig megszokott Bornapok, hiszen az eseményt nem kíséri élőzenés koncert, valamint idén csak érintős bankkártyával lehet majd fizetni. A többi szigorú előírásra is ügyelnek: csak a Széchenyi téren húsz, egymástól messzebb felállított faházban vásárolható bor.

Ezenkívül a járványügyi helyzet miatt a már hagyományosnak számító borospoharakat sem lehet majd kapni, helyette a borászok eldobható műanyag, illetve papír pohárban kínálják a borukat. Ám a saját, Győri Bornapos üvegpoharat el lehet vinni, és azt az árusok a hatályos egészségügyi jogszabályoknak megfelelően megtölthetik. „A borok kimérése során a borászok nem kezelhetik az üvegpoharakat” – hangzik el a hivatalos előírás Kardos Krisztinától, amely azt jelenti, hogy a borászok nem érhetnek hozzá az üvegpohárhoz, így azt a vásárlóknak kell tartani a feltöltéskor.

Tizenhárom borvidékről huszonegy borász látogat el a győri belvárosba. A pannonhalmi borvidék érkezik a legtöbb pincészettel, szám szerint nyolccal képviselteti magát. A neszmélyi és a tokaji két-két pincészettel, illetve egy-egy pincészettel érkezik a somlói, szekszárdi, badacsonyi, soproni, móri, villányi, egri, etyeki-budai, valamint a tihanyi és aradi borvidékekről is jönnek borászok.

Pénteken 16:00-tól várják a borászok a kedves vendégeket.

A Borvásáron résztvevő borászatok:

  1. Kancellár Birtok 2. Fekete Borpince 3. Zsadányi Pincészet 4. Borbély Családi Pincészet 5. Bősze Pincészet 6. Hauer Pincészet 7. Szöllősi Pincészet 8. Áts Családi Pincészet és Balla Géza Pincészet 9. Németh Borház 10. Babarczi Szőlőbirtok és Pince 11. Hangyál Pincészet 12. Herold Pince 13. Pécsinger Szőlőbirtok 14. Tar Pincészet 15. Ács Pincészet 16. Cseri Pincészet 17. Brigád Pince 18. Polgár Pincészet 19. Etyeki Kúria 20. Torma Pince. És ahol a kiváló borok mellé jóféle harapnivaló is akad: Lassú Disznó, Fish House, A Lángosos, Igmándi Sajtműhely.
Kapcsolódó témák: #Győr+ Rádió | #szabadidő | #Vakáció |