Boogiefeszt Győrben: izzottak a billentyűk, világszínvonal a színpadon

Havassy Anna Katalin Fotó: Cincérfotó/Pintér Ádám
2025.12.06. 15:32

Dániel Balázs pár hete még Amerika színpadán zongorázott, az elmúlt hétvégén pedig már elvarázsolta koncertshow-jával a győri közönséget. Idén 17. alkalommal tartották meg a rendszerint ősz végén sorra kerülő nemzetközi boogie-woogie fesztivált, a Boogiefesztet. Ilyenkor a stílus legnagyobbjai jönnek el Győrbe, mert a zseniális Mr. Firehand hívásának ki tudna ellenállni?!

A rendezvény színes programokkal várta a rajongókat, két táncos partyval és a Boogie Show nagykoncertekkel. A Győri Nemzeti Színház bevált helyszíne lett a fesztiválnak, így idén is itt tartották a dupla teltházas előadásokat.

Délután 15 és este 19 órára hirdették meg a koncerteket, így a zenészeknek, énekeseknek és táncosoknak alig egy órája maradt a két fellépés között. A színház nézőtere tényleg zsúfolásig megtelt, és lépcsőjegyekből is szép számmal fogyott. S ha már lépcsőjegyek: mellém egy igazán kedves és különleges idős házaspár telepedett le. Szerencséjük volt, hiszen mellém le tudott ülni a hölgy, az úr pedig élvezte, hogy a lépcsőn kinyújthatja a lábát. Korábban Moszkvából érkeztek Győrbe, s ahogy mesélték: látták, hogy sokan jönnek a színház felé, gondolták megnézik mi is lesz itt.

Fotó: Cincérfotó/Pintér Ádám

Úgy voltunk vele, inkább egy jó előadás, mint hogy a hidegben sétáljunk!” – mesélte az elegáns, mosolygós hölgy, s kiderült, hogy igazából nem is tudták mire váltottak jegyet. Gyorsan beavattam őket a lényegi információkba, s abba, hogy itt most olyanban lesz részük, ami örök emléket jelent majd.

Őstehetség, alázat és sok gyakorlás

Mert valóban, Dániel Balázs zsenialitása már korán megmutatkozott, ám az évek múlásával csak egyre jobb és jobb lesz. Az őstehetség mellett a rengeteg gyakorlás, a stílus iránti alázat és a sok-sok külföldi fellépés is hozzáteszi azt a folyton frissülő pluszt, amelyre bizony nagy szükség van a zenei világban.

Fotó: Cincérfotó/Pintér Ádám

A Boogiefeszt házigazdája természetesen maga a művész, Dániel Balázs volt, aki a tőle megszokott természetes humorral és derűvel szórakoztatta a közönséget, vagy éppen ismertette a fontosabb részleteket. A Koch Barnabással és Zink Ferenccel alkotta triójuk is régóta összeszokott formáció, a győri és a nemzetközi közönség is megszerette már őket. Mindhárom muzsikus mestere a hangszerének, az összhang és a boogie lüktetése pedig a vérükben van, ez nyilvánvaló.

Ahogy az első vendégnek, a Németországból érkező Stefan Ulbrichtnek is, aki egy szempillantás alatt megnyerte magának a győri közönséget. Zongorajátéka és derűs egyénisége magával ragadó volt, az a fergeteges közös zenélés pedig, amit Balázzsal mutattak be, egyszerre volt lebilincselő és értehetetlen is egyben. Szabad szemmel szinte nem lehetett lekövetni az ujjaik mozgását a zongorabillentyűkön és azt is nehéz volt megérteni, hogy a négykezes improvizáció során, ahol az egyik abbahagyja, hogy tudja a másik olyan tökéletesen folytatni?!

Győr ilyekor a boogie fővárosa lesz!

„Szenzációs!” – mondta mellettem a néni lelkesen tapsolva, s akkor már tudtam: nem bánták meg, hogy az esti séta helyett az utolsó lépcsőjegyek közül megváltották az útlevelet a boogie fővárosába. Mert Dániel Balázsék minden évben egyszer azzá változtatják Győrt!

Ehhez persze a megfelelő látvány is szükséges, s mivel a boogie-woogie egy roppant jól táncolható műfaj, Balázs ismét hívott táncosokat is: Lucas Charrier és Nelly Rodiac Franciaországból, míg Simone Corsi és Giulia Cornelli Olaszországból érkeztek. Többszörösen elismert táncosok ők, akik pillanatok alatt megmutatták a győri közönségnek, hogy ez a stílus nem csak tüzes ujjakat, hanem géppuska lábakat is igényel a művelőitől. Őket nézni minden egyes dal alatt külön élményszámba ment!

Ahogy élőben hallani Little G Weevil-t, azaz Szűcs Gábort is, aki a blues ismert és elismert előadója, az egyik legrangosabb blues verseny győztese. Különleges hangulatot varázsolt a színpadra szóló produkciójával, majd a Dániel Balázs Boogie Woogie Trióval közösen is. Hatalmas tapsot kapott, szó se róla. A mellettem szórakozó házaspár férfi tagja hangos bravóval jutalmazta a produkciót, széktársam pedig többször izgatottan megszorította a karomat és a fülembe súgta: „Ez nagyon jó, zseniális!”

Fotó: Cincérfotó/Pintér Ádám

Sajnos Pleszkán Écska egyedi hangjában ezen a napon nem gyönyörködhettünk: betegség miatt le kellett mondania a fellépést. Aki ismer zenészt, tudja, hogy ilyet csak akkor tesznek, amikor tényleg semmi esély arra, hogy a színpadra lépjenek. Écskát ismerve pedig talán a betegség mellett a távolmaradás ténye jobban kínozta. Ám ilyen az élő műfaj, jövőre majd meghallgatjuk, ami idén elmaradt!

Balázsék egyébként szeretnek kísérletezni. Előkerült egy DJ pult is a koncerten, sőt a Kánkán boogie-woogie átiratát is hallhattuk tőlük, ahogy a táncosok tiszteletére francia és olasz dalok egyvelegét is bemutatták nekünk. Különleges volt mindegyik, teljesen más, mint ahogy eddig megszokhattuk, de roppant szerethetően és frissen szóltak. A kísérletező jó szokását pedig reméljük továbbra is megtartja Dániel Balázs.

Fotó: NoKo Fotó/Tölgyesi Norbert

Apropó: a mellettem helyet foglaló házaspár azt hitte, hogy Balázs Dániában él, mert úgy értették. Mondtam, hogy nem nem, ő a mi fiúnk, itt él és dolgozik Győrben, „a vezetékneve a Dániel, amit Dániának tetszettek érteni.” Sőt, olyan érdeklődők voltak, hogy az előttünk helyet foglaló Dániel szülőktől még azt is meg kellett kérdezzem a biztonság kedvéért, hogy mennyi idős a fess zongorista. Mint kiderült, 35, pedig én 33-at saccoltam. Szívesen Balázs, két évet adtam neked…

Ahogy sokan nagyon sokat adnának azért, ha Nicolle Rochelle-t élőben hallhatnák énekelni. Az ünnepelt énekesnő a Broadway-n is fellépett már, s musicalek, egész estés előadások igazolják zseniális tehetségét. Jelenség a színpadon, aki vonzza a tekintetet, a fület és a figyelem minden rezdülését. Tökéletesen harmonizáltak Balázsékkal, jó volt látni, hogy tényleg élvezik a közös zenélést.

Fotó: NoKo Fotó/Tölgyesi Norbert

Ez utóbbit egyébként a Boogie Banausen trión is látni lehetett, meg hát nehéz is lett volna nem észrevenni: hiszen amellett, hogy rendkívül jó zenészek, zseniális humoristák is, némi szemtelenséggel fűszerezve. A nagybőgő helyett megszólaló szaxofon már eleve formabontó, s ahogy a muzsikus cserélgette a tenor és bariton hangszert, az bravúros volt! Amikor pedig a két hangszert egyszerre szólaltatta meg, s közben még a színpadot is szinte felszántotta, arra szavakat is nehezen lehet találni. A nagy közös fináléra nem is igazán lehetett, hiszen ennyi zseniális zenész, ennyi dallam, ennyi ritmus, nem is tudom, hogy fér el egy ilyen kicsi városban, mint Győr. S akkor arról még nem is beszéltem, hogy a fináléban volt, hogy egy zongorán három boogie-woogie zongorista is játszott.

Fotó: Cincérfotó/Pintér Ádám

Ezek után lehet-e azon csodálkozni, hogy az előadást az elejétől a végéig élvező újdonsült ismerőseim az álló vastaps közben odafordultak a szülőkhöz, kezet ráztak Balázs édesapjával, gratuláltak és annyit mondtak: „Ez világszínvonal!” Tényleg az…

Mert azok a sztárok, azok a boogie-woogie nagyágyúk, akiket Dániel Balázs elhoz Győrbe, bizony tényleg a legnagyobbak! Amit bemutatnak, pedig világszínvonal. Többük nem hogy Győrben, Magyarországon sem járt még soha, mi pedig a saját városunkban tapsolhattunk nekik. Sokat köszönhet Győr Dániel Balázsnak, mert úgy tette fel a boogie-woogie nemzetközi térképére a várost, ahogy eddig még senkinek sem sikerült. S ha valami, akkor ez világszínvonal, mert Dániel Balázs maga is az!

Fotó: Cincérfotó/Pintér Ádám

S hogy nehogy valaki azt higgye, hogy elfogult vagyok – bár vállalom, az vagyok –, Balázsék már a MOM Kulturális Központban is teltházas koncertet tartottak az idén, sőt 2026. májusában pedig országos turnéra indulnak: elvarázsolják Veszprémet, Pécset és Budapestet is. Na, nem a Boogiefesztet viszik el más városokba, mert a Boogiefeszt a miénk, s nem adjuk! Ám Boogie Show lesz mindegyik a javából, sztárvendégekkel.

Fotó: NoKo Fotó/Tölgyesi Norbert

Egy hét telt el a fantasztikus sikerű Boogiefeszt óta, ám ha valamire nagy tételben mernék fogadni, akkor az az: Dániel Balázs, a felesége és a szülei már biztosan szervezik a jövő évi Boogiefesztet. Mert Balázs eleve ilyen srác, a családja pedig a legnagyobb támasza ebben a kissé furcsa, de boogie-woogieval sokkal szebb világban!