Újraindult az Alzheimer Café

Beszéljük ki a fájdalmat!

Fotó: Németh Boglárka
J. K. A.
2021.09.09. 20:16

Kötöttségektől mentes, jó hangulatú összejövetelt tartottak a demenciával élő betegek hozzátartozói a Rába Hotel City Centerben. A 2014-ben elsőként Győrben indult Alzheimer Café mára országos hálózattá vált, hiszen közel száz helyen működik.

Az eseményen részt vett Kányai Róbert, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézet igazgatója, aki az Alzheimer Világnap apropóján, szeptember 21-re figyelemfelkeltő sétára hívta a megjelenteket. Eljött Kollár István, az Alzheimer című dokumentumfilm alkotója is. Filmjét legközelebb szeptember 12-én, vasárnap vetítik a Rómer Házban.

Az alapító, dr. Menyhárt Miklós másfél éves kihagyás után örömmel köszöntötte a régi tagokat és az új érdeklődőket. Elmondta, hogy a koronavírusból felgyógyultaknál nagy számban fordulnak elő memóriazavarok. Ez az átmeneti postcovid tünet a fiataloknál figyelhető meg. A résztvevők beszámoltak arról, hogyan érintette őket a koronavírus járvány.

Menyhárt doktor a demens beteggel való együttélés nehézségeiről beszélt. Mivel 24 órás ápolásról van szó, ezért az ezt felvállaló családtag élete teljesen megváltozik. Fontos, hogy ilyenkor ne érezze magát egyedül, legyen lehetősége a hasonló helyzetben lévőkkel tapasztalatokat cserélni, egymást erősíteni. Ebben nagy segítség az Alzheimer Café. Az elmúlt években volt olyan, aki a hozzátartozója halála után az Alföldről jött el Győrbe, csak azért, hogy kibeszélhesse magából a fájdalmat.

A nehéz témáról szóló beszélgetés kávé és sütemény mellett oldott hangulatban folytatódott.

Kapcsolódó témák: #alzheimer |