Hirdetés
A város Ezüst Emlékérmével tüntették ki a karmestert

Berkes 70

Fotó: Vig Norbert
Farkas Mónika
2022.09.22. 16:31

A Nikisch-bérlet szerdai nyitókoncertje igazán ünnepi alkalom volt, ezen az estén köszöntötték a Győri Filharmonikus Zenekar muzsikusai a közönséggel együtt Berkes Kálmán művészeti vezetőt 70. születésnapja alkalmából. A karmestert a város Ezüst Emlékérmével tüntette ki dr. Dézsi Csaba András polgármester.

Hirdetés

Berkes Kálmán születésének napja igaz május 8-án volt, a tervezett tavaszi ünneplést akkor el kellett halasztani. A társulat azonban keresve sem találhatott volna jobb időpontot szeptember 21-nél, hiszen ezzel a hangversennyel nemcsak, hogy útjára indult az idei évad, de ezen a napon ünnepelte születésnapját Rajna Martin vezető karmester is.

Vastaps fogadta a páratlan páros nyitányát, amikor az ismert műsorvezető és zenetörténész, Juhász Előd színpadra szólította régi barátját. „Veled és Ránki Dezsővel is több mint 50 éve ismerjük egymást, ugyanannyi éve, mint Kocsis Zoltánnal lett volna, ha megéri – idézte meg a múltat Berkes Kálmán. – Zoli nagyon csúnyán kitolt velem, hogy ilyen hamar elment, pedig nagyon igyekeztem, mert nála 2014-ben kezdődtek a szívproblémák, nekem pedig egy évvel később, egy héten belül három infarktusom is volt. Mondtam is neki, muszáj volt valamit nekem is produkálnom!” – majd hozzátette,  Kocsis Zoltán élete utolsó koncertjét itt, a Richter Teremben adta a Nemzeti Filharmonikusokkal 2016. október 13-án, nem sokkal halála előtt.

Juhász Előd. Fotó: Vig Norbert

A nyitány után dr. Dézsi Csaba András polgármester köszöntötte a Győri Filharmonikus Zenekar karmesterét, művészeti vezetőjét. „Fantasztikus társaságba keveredtem, úgy érzem magam, mint a Zenebutikban” – fogalmazott a színpadra érve a teltházas közönség előtt.  Majd átnyújtotta a város Ezüst Emlékérméjét és Győr 750 lexikonát, a vastag díszkötés azonban a megyeszékhely impozáns borait rejtette, mely kitűnő gyógyszer az erek tisztítására – tette hozzá mosolyogva a kardiológus. 

Berkes Kálmán és dr. Dézsi Csaba András. Fotó: Vig Norbert

Az ünnepi koncert első félidejében felcsendült a barokk remekmű, ugyanis Bach d-moll zongoraversenyének minden egyes hangjegye aranyból van. Az est szólistája, Berkes Kálmán gyermekkori barátja Ránki Dezső volt, aki első koncertjét Győrött adta 1969-ben. „Nagyon sokáig nem játszottam nyilvánosan Bachot, mert úgy gondoltam, annyi remek Bach-előadó van, nem nagyon tudok ehhez mit hozzátenni. De aztán rájöttem, hogy nem az a lényeg, hanem, hogy minél többször játsszuk ezeket a mesterműveket” – fogalmazott a darabhoz fűződő viszonyáról a kétszeres Kossuth– és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész.

A zongoránál Ránki Dezső. Fotó: Vig Norbert

A szünet után a Richter Termet újra megtöltötték az öröm hangjai. Beethoven VII. szimfóniája igazi népünnepély, kiváló választás volt a születésnapi nyitókoncertre. A legjobbkor érkezett, a közönséget reménnyel töltötte el Beethoven muzsikája. A kirobbanó siker után Fűke Géza igazgató köszöntötte barátját és kollégáját. Mint fogalmazott, Győr hálás neki, hiszen Berkes Kálmán tősgyökeres budapestiként, tiszteletre méltó hazai és külföldi karrierrel a háta mögött fogadta el a győri zenekar felkérését a művészeti vezetői posztra 2009-ben, a zenébe vetett töretlen hitével, szeretetével és emberségével szolgálja azóta is a kitűnő társulatot.

Fotó: Vig Norbert

Tv-s szerkesztő: Farkas Mónika

Hirdetés