A változás szimfóniája

Bemutatkozott Marton Szabolcs összművészeti koncertje az Átriumban

Győr+
2022.11.03. 11:57

Októberben, a budai Átriumban Marton Szabolcs jóvoltából a KVARK névre keresztelt háromrészes műsor alatt egy zenei kísérlet részesei lehettek a résztvevők.

A koncerten a félszimfonikus hangzással – amit különleges effektek kísértek – egy speciálisan erre az alkalomra készített mapping, valamint egy egyedi fényfestés együttesen alkotott meg egy sajátos, crossover világot. Egy világot, ami először talán elidegeníti a nézőt, de végül elragadja és magával sodorja a résztvevőket, akár egy tánc. 

“Régóta élt bennem az elképzelés, hogy a szimfonikus zenéimet egyszer élőben is megmutathassam. Maga a KVARK egy hosszú folyamat eredménye. Azt mutatja be, hogy a kulturális elemek és a változás ereje együtt miként formálja a ma élő embert – ez az üzenet. Fontosnak tartom azt is, hogy a látvány és a zene tartalmilag is passzoljon. A zene ugyanis, azt gondolom, a művészeti ágak között a legkevésbé tud egy mindenki számára konkrét üzenetet hordozni. Viszont az érzelmekre gyakorolt hatásával mégis körbe tudjuk járni azt, hogy mit élünk át, konkretizálás nélkül. Azt már maga a hallgató formálja meg, hogy ő pontosan mire gondol eközben.” – árulta el Marton Szabolcs producer, zeneszerző, akinek első debütálása dalszerzőként a ’Préda’ előadásához fűződik, amihez 2014-ben készített dalokat az Aurora Art felkérésére.

Ugyanebben az évben indult az első saját zenekara is, a We are Infinite, amivel a budapesti Talentométer döntőjébe kerültek, illetve bejutottak a Hangfoglaló (akkori nevén Cseh Tamás) Program résztvevői közé is. 2016-ban ő szerezte a ’Vád’ című darab zenéjét, majd 2017-ben elkészítette első saját nagylemezét, amit második zenekarával a Hüge-vel jegyez. Azóta elsődlegesen színházi- és filmzenék szerzőjeként van jelen a magyar zeneiparban.

A KVARK  – mely eredendően elemi részecskét jelent – zenekara 12 főből áll: vonósok, fúvósok, valamint zongora, dob és basszusgitár szólal meg a három részes előadásban. A komplett zenekar minden alkalommal kifejezetten az adott koncertre állt össze, ahogyan a zenét illusztráló vetítés is direkt módon oda készül. A koncertekre készülő, egyedi audiovizuális installáció először látni engedi a saját lényünk mélyébe vezető útvesztő falait.

A KVARK tehát az emberi élet legelemibb részét mutatja be, a változás pillanatát. Azt a pillanatot, amiből naponta akár több ezer is megtörténik velünk, olykor szinte észrevétlenül. Tudjuk, hogy a létünk nem tarthat örökké. És mint mindennek, ami véges, tétje is van. Erre a dramaturgiára épít a három felvonásos előadás is. A zenei kísérlet szakaszai (elidegenedés, utazás/flow és megérkezés) azonos alaptételen nyugszanak: tartanak valahonnan és valami felé, végesek, hiszen előre meghatározott keretek között működnek. Akárcsak az élet. Egyedül az alkotás az, amiben örökké élhetünk.

Kapcsolódó témák: #koncert | #KVARK | #torula | #zene |