Bélelt táskába rejtette a győri áruházból ellopott fényképezőket – VIDEÓ!

Győr+ Fotó: Ügyészség
2023.12.04. 08:14

A Győri Járási Ügyészség minősített lopás miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki a speciálisan kibélelt táskájába rejtve három fényképezőgépet tulajdonított el egy győri, elektronikus eszközöket forgalmazó áruházból.

A vádirati tényállás szerint a 22 éves terhelt idén év elején háromszor is felkeresett egy győri, elektronikai eszközöket forgalmazó üzletet az áruvédelmi kapu jelzésének blokkolása érdekében speciálisan kibélelt táskájával. A táskába első alkalommal egy 249.999 forint, majd másik két alkalommal 649.999 forint értékű fényképezőgépeket elhelyezve elhagyta az üzletet.

Az első fényképezőgépet 150 euróért, a másodikat 20.000 forintért értékesítette. A harmadik fényképezőgépet a biztonsági őr megtalálta nála, így ezen részben az okozott kár megtérült.

A vádlott terhére rótt nagyobb értékre, folytatólagosan, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.

Az egyik cselekmény elkövetését biztonsági kamera rögzítette:

Forrás: Ügyészség

Kapcsolódó témák: #ítélet | #lopás | #ügyészség |