Beindult a turisztikai szezon, legyen óvatos!

Győr+ Fotó: police.hu
2025.06.24. 15:30

Győr idén is színes programkínálattal, történelmi látnivalókkal és gasztronómiai különlegességekkel várja a látogatókat.

A város az elmúlt években egyre népszerűbb úti céllá vált mind a hazai, mind a külföldi turisták körében, és ez idén sem lesz másként. Erre tekintettel a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság minden évben nagy figyelmet fordít az itt nyaralók biztonságára, és arra, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy bűncselekmények miatti áldozattá válásukat megelőzze.

A nyári hónapok során számos esemény tarkítja a város életét: többek között koncertek, szabadtéri színházi előadások, városnéző séták, valamint a hagyományos Győri Nyár programsorozat. A Dunakapu tér, a Radó-sziget és a történelmi belváros idén is központi szerepet kap a rendezvényhelyszínek között. A főútvonalakon, közterületeken, tömegközlekedési eszközökön, vizeinken közlekedők biztonságának növelése és a balesetek elkerülése érdekében fokozott ellenőrzéseket tartanak az egyenruhások.

Végül egy-két rendőrségi ajánlás az idegenforgalmi szezonnal kapcsolatban:

          strandra csak a legszükségesebb tárgyakat vigyék, használják az értékmegőrzőt,

          gépjárműben ne hagyjanak látható helyen értéktárgyakat,

          kerékpárjukat lezáratlanul néhány percre se hagyják őrizetlenül,

          pénztárcájukat, mobiltelefonjukat ne feltűnő, idegenek számára is könnyen hozzáférhető helyen tartsák ( pl. ne farzsebben vagy táska tetején…) !

Amennyiben ezek ellenére is jogsértés áldozatává válik, vagy ilyet észlel, kérjük haladéktalanul értesítse a 112-es segélyhívón a rendőrséget vagy forduljon személyesen a közelben tartózkodó rendőrjárőrhöz. – írja a police.hu.