Befejeződik a parkolók átalakítása

Fotó: Marcali Gábor
Zombai-Kovács Ákos
2022.08.29. 12:35

A héten befejeződik a Földes Gábor utca egy részének teljes felújítása, a Kuopio parkban pedig megszüntetik az ideiglenes parkolókat. Erről az útkezelő intézményvezetője számolt be a Győr+ Médiának.

Máthé-Tóth Péter kiemelte, a Kodály Zoltán utca 2. és 32-es szám előtti szakaszon, illetve a Földes Gábor utca 9.-23. közötti részen átalakították a parkolási rendet, így új parkolóhelyekkel gazdagodott a környék, a Földes Gábor utcában pedig az úttestet is felújítják.

Szépen alakul a Földes Gábor utca érintett szakasza, a 9-es és a 23-as számú házak mögött és előtt már elkészültek az új parkolók. Most még az aszfaltcsere zajlik, de a héten ezt is befejezik a szakemberek.

„A Földes Gábor utcában a szervizúton és a házak előtt is megváltoztattuk a parkolási rendet, így új parkolóhelyeket tudtunk kialakítani, amiket a hétvégétől mind vissza is adunk az autósoknak” – mondta Máthé-Tóth Péter.

Ahogy készülnek el a különböző munkafázisok, úgy adják vissza a területeket a közlekedőknek. Egy másik helyszínen, a Kuopio parkban pedig a héten megszüntetik mindkét ideiglenes parkolót.

„Ahogy itt a Földes Gábor utcában végeztünk, kezdődik egy újabb munkafázis, jön az ősz, érkezik jövő héten a parkot fejlesztő cég, kell nekik a terület, ezért a korábban kialakított, összesen 68 férőhelyes, két ideiglenes parkolót megszüntetjük a hét végéig” – tette hozzá az intézményvezető.

A parkolólemez is gőzerővel épül, egyre jobban körvonalazódik, hogyan is fog kinézni a létesítmény. A 87-szer 17 méter alapterületű, vasbeton szerkezet, közel 100 autót tud majd befogadni egyszerre.

„Látványos szakaszban van a lemez építése, már látszik, hogy milyen is lesz a kubatúrája a létesítménynek, ami 1100 négyzetméter alapterületű lesz” – fogalmazott a szakember.

A projekt részeként készült el a Kodály Zoltán utca szerviz útja, a Móra Iskola oldalában. Itt egy régi vízelvezetési problémát orvosoltak. „Nagyon régi kérése volt az itt élőknek, hogy tegyük rendbe ezt a szerviz utat, erre most végre sor kerülhetett, egyrészt új felületet kapott az érintett szakasz, másrészt a vízelvezetést is megoldottuk, speciális dréncsöveket építettünk be, vagyis a hirtelen lezúduló csapadék nem a Pannon-Víz rendszerét terheli majd a jövőben” – emelte ki Máthé-Tóth Péter.

A 2 és félmilliárd forint kormányzati forrásból megvalósuló adyvárosi parkoló- és parkfejlesztés a tervek szerint 2023. április végére készül el.

Tv-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #parkoló |