Győri Filharmonikus Zenekar

Bach János passiója az M5 műsorán

Győr+
2020.03.17. 07:13

A Győri Filharmonikus Zenekar kivételes koncertje a televízióban.

A Győri Filharmonikus Zenekar tavalyi hangversenyévadának egyik csúcspontjának számított az Istvánffy Benedek bérletben felhangzó monumentális mű, Johann Sebastian Bach János passiója. A győri Nagyboldogasszonyszékesegyházban 2019. április 12-én a közönség a nagyhéthez közeledvén hallgathatta meg Bach passió-oratóriumát, amely drámai módon eleveníti fel a Megváltó földi életének utolsó óráit. A hangversenyt az M5 csatorna rögzítette, az ebből készült koncertfilmet tűzi műsorára március 18-án (szerdán) 21.50-től.

A Győri Filharmonikus Zenekar partnere a Bécsből érkező, 1972-től folyamatosan működő Arnold Schoenberg Kórus volt, mely elsősorban a Nikolaus Harnoncourttal való négy évtizedes együttműködés, számtalan csodálatos lemezfelvétele, köztük a 2002-ben Grammy-díjas Bach Máté-passió révén vált világszerte ismertté. Az est karmestere, a nemzetközi hírű kórus alapító karnagya, a szintén Grammy-díjas Erwin Ortner volt.

A Nagyboldogasszony bazilikában megrendezett ünnepi est kivételes, felemelő élménnyel szolgált, a közönség igazi katarzist élhetett át. A mintegy kétórás, grandiózus oratóriumot osztrák énekművészek: Ursula Langmayr (szoprán), Johanna Krokovay (alt), Michael Nowak (tenor), Stefan Hadzic (bariton), Matthias Helm (basszus) és a bécsi Arnold Schoenberg Kórus szólaltatta meg. Az előadókat és a Győri Filharmonikus Zenekart vezénylő Erwin Ortner elegánsan, a túlzott színpadiasságot kerülve, kellő drámai erővel dirigálta Bach egyik mesterművét. 

A Győri Filharmonikus Zenekar kivételes koncertje ismét egy egyedülálló együttműködésnek köszönhetően valósult meg, a társulat tagjai szakmailag és lelkileg is építkeztek a hangverseny próbáiból és az érzelmekkel teli előadásból.

A helyszínen rögzített felvételt, az M5 csatorna koncertfilmjét most a nagyközönség is megtekintheti március 18-án (szerdán) 21:50-től.

GYFZ

Kapcsolódó témák: #Győri Filharmonikus Zenekar |