Hirdetés
Híradó

Segítséget kapnak az egyedül maradt anyák

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2021.06.01. 14:10

A város vezetése, a Család- és Gyermekjóléti Központ közreműködésével többek között azért is dolgozik, hogy segítse a nehéz helyzetbe került családokat, a veszélyeztetett gyerekeket, támogassa a segítség nélkül maradt egyedülállókat.

Hirdetés

Amikor egy ember elindul az életben, családot alapít, nem úgy tervezi, hogy annak nehézségeivel egyedül kell megbirkóznia. A sors viszont felülírhatja a terveket, bárki sodródhat olyan helyzetbe, hogy mások támogatásra szorul. Fontos tudni, hogy ilyenkor is van kihez fordulni; több szervezet dolgozik azért, hogy kapaszkodót, segítséget nyújtson a rászorulóknak – mondta Rákosi-Tóth Rita, a Család- és Gyermekjóléti Központ Győr igazgatója. Kifejtette, feladatuk az is, hogy összekötő szerepet vállalnak fel a segítséget kérők és az adományozók között.

A babamamatudakozo.hu és az Anyák az Anyákért Alapítvány közösen szervezett adománygyűjtést azzal a céllal, hogy baba-mama csomagokat jutasson el olyan édesanyáknak, akiket várandósan hagytak magukra. A babamamatudakozo.hu ügyvezetője, Huber Katalin elmondta, minden megyei jogú városba visznek 22 termékből álló ajándékcsomagot, ami az életkezdésben segít a szülőnek. Győrbe 3 csomagot adnak át a Család- és Gyermekjóléti Központ Győrön keresztül.

Hirdetés

Az átadón dr. Pergel Elza alpolgármester rámutatott, egy új élet érkezése a világ legszebb pillanata, erre a csodára azonban árnyékot vet, ha a boldogságban egy anya egyedül marad.

„Abban bízom, hogy kevesen lesznek, akik erre rászorulnak, hiszen egy család úgy teljes, ha abban apa és anya egyaránt jelen van. Ha valamiért ez nem lehetséges, akkor kapjon meg az édesanya minden segítséget. Ennek egyik formája lehet egy ilyen ajándékcsomag is, amiért nagyon hálásak vagyunk a rászorulók nevében” – hangsúlyozta dr. Pergel Elza.

Az adományátadón a Győr + Televíziós stábja is forgatott. Szerkesztő Kárpát Zsolt volt.

Kapcsolódó témák: #Győri önkormányzat | #jótékonyság |
likeold
a fb oldalunkat