Az Úr szőlőjének munkása – XVI. Benedek pápa életműve

Győr+ Ács Tamás
2023.02.23. 19:14

Az MCC győri képzési központ rendezvényén XVI. Benedek pápa életművéről beszélgetnek a szakértők.

2022. december 31-én XVI. Benedek pápa befejezte földi pályáját és elköltözött az Atya házába. Hallatlanul gazdag életműve és teológiai munkássága nem csak hatalmas ajándék az utókor számára, hanem rendkívül gazdag kutatási lehetőség minden érdeklődőnek. Joseph Ratzinger az 1960-as évektől kezdődően sok tisztségben szolgálta Egyházát, mígnem Szent II. János Pál pápát követően 2005-ben Szent Péter 265. utódjává választotta a konklávé. Benedek pápasága sok tekintetben különlegesnek mondható, hiszen ő volt 500 év után az első német pápa, illetve 2013-as lemondása közel 600 éves szokásjogon alapuló gyakorlatot változtatott meg. Joseph Ratzinger teológusként, majd XVI. Benedek pápaként páratlan munkát végzett a katolikus egyház modern kori fejlődésében és egyúttal lefektette a II. Vatikáni Zsinat által kezdeményezett megújulás szellemi és intézményi alapjait. 

Püspöki jelmondatát János evangélista harmadik leveléből választotta: „az Igazság munkatársai”. Ezzel utalt arra, hogy hosszú tudományos pályafutása és főpásztori munkája összekapcsolódik, ahogy az önéletrajzában megfogalmazta: „minden különbözőség ellenére ugyanarról volt és van is szó: keresni az igazságot, és az igazság szolgálójának lenni”.

A rendezvényen XVI. Benedek pápa életművéről beszélgetnek a szakértők.

Vendégek:

Dr. Veres András megyéspüspök, Győri Egyházmegye
Fenyvesi Krisztián római katolikus teológus 
Jancsó András Ratzinger politikai gondolkodásának kutatója, az MCC PhD Program résztvevője

A rendezvény helyszíne: MCC GYŐRI KÉPZÉSI KÖZPONT (9021 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.)

Ideje: 2023. 02. 28. (kedd) 17:00 – 18:30

Részvételi szándékát a következő linken jelezheti: https://forms.gle/Cbquxiw9C7Lz2Lvn8

További információk:
www.mcc.hu 
+36 30/905 5648