Az ékszernek mindig van mondanivalója

Fotó: Marcali Gábor
Földvári Gabriella
2019.11.04. 13:33

Kiss Ágota győri népi iparművész gyöngyfűző újabb megmérettetésen vett részt, harmadik alkalommal nevezett be a BOTB (Battle of the Beadsmith) internetes gyöngyékszer-készítő versenyre. Díj nincs, a résztvevő művészek azért neveznek be, mert szeretik, amit csinálnak és alkotásaikat szeretnék megmutatni a nagyközönségnek, alkotótársaknak.

Az Amerikában indított verseny különlegessége, hogy a világ minden pontján egy adott pillanatban kezdik el készíteni alkotásaikat a művészek, melyet másfél hónap alatt kell befejezniük. A folyamatot interneten lehet követni. Az elkészült munkát aztán lefotózzák és egy szakmai zsűri bírálja el a végeredményt.

Idén egyszerre mintegy háromszáz alkotó látott neki saját stílusában a munkának, hazánkból hatan versenyeztek. A versenyre bekerülni egy beküldött munkával lehet, aki megfelel a zsűri elvárásainak, az vehet részt a megmérettetésen.

Kiss Ágota Győr Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázatának témájára, az áramlásra asszociálva készítette el a nyakékét. Az ékszer alapját két selyemsál adja, amelyet shibori technikával festett. „Az anyag redői, hullámzása adta a színátmeneteket és megmutatta, milyen gyöngyöket kíván” – mondta az alkotó.

Kristály- és üveggyöngyöket, valamint Swarowski kristályokat használt a gyöngyhímzéssel készített nyakékhez.

A versenyen egyébként nem csak nyakláncok készültek, volt, aki cipőt, balettdresszt, táskát vagy fejdíszt alkotott gyöngyökből. A versenyzők fontosnak tartják megmutatni azt is, hogy mely nemzet alkotói. A spanyolok előszeretettel jelenítik meg a tengert a munkáikon, akár kagylók, kövecskék használatával. Egy ír hölgy páfrányos ékszert készített, és egy vörös hajú modellen mutatta be, de az orosz ajkúak munkái is egyből felismerhetőek, drámaiak, szenvedélyesek – mondja a győri gyöngyfűző. Tavaly egy spanyol flamenco típusú ékszer nyert, előtte egy, a tenger hullámait idéző nyakék bizonyult a legszebbnek.

Az ékszereknek mindig van mondanivalója. Ágota tavalyi „madaras” munkájával azt a pillanatot örökítette meg, amikor az életben minden rendben van, minden kerek, mint amikor egy kismadár az ember vállára szál, és nem mer megmozdulni, nehogy elrepüljön.

A „hullámmedál” az élet világosabb és sötétebb oldalainak keveredése, azt szimbolizálja, ahogy fogy az ember élete, a világosabb színekből átmegy a sötétebbe, amely mégis fényesebb – és így minden a helyére kerül.

Kiss Ágota jelenleg is képezi magát, sárközi népi ékszerkészítést tanul, és szeretne egy olyan kiállításon bemutatkozni, ahol a népi és a modern ékszereit is bemutathatja.