Hirdetés

Autómentes nap bringákkal és rollerekkel

Fotó: Marcali Gábor
Zombai-Kovács Ákos
2022.09.22. 12:55

A nagy sikerű bringás reggeli után, az Autómentes Nap alkalmából színes programok várták a győrieket a Dunakapu téren. A gyönyörű napsütésben többek között kerékpárjelölés, biciklis akadálypálya és elektromos rollerek is várták az érdeklődőket. A belvárosi programra látogatók többféle sportágat is kipróbálhattak, a résztvevő profi sportolók pedig nem csak a mozgást népszerűsítették, de az alternatív közlekedési formákat is.

Hirdetés

Programokkal és fiatalokkal telt meg késő délelőtt a Dunakapu tér. A belváros központi helyszínén rendezték az Autómentes Naphoz kapcsolódó győri eseményeket, amire sokan voltak kíváncsiak. A rendőrség a népszerű kerékpárjelölő program mellett egy biciklis akadálypályával is készült.

„A kerékpárjelölés most is népszerű, sokan hozták és hozzák folyamatosan a járgányukat, hogy speciális anyaggal jelöljük meg őket, de a kollégák egy kerékpáros tanpályát is kialakítottak itt a téren, ahol főleg a gyerekek ügyeskedhetnek, úgy látom, hozzák is a formájukat a fiatalok” – mondta Kaliba Edit, a Győri Rendőrkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetője.

Ha autómentesen akarunk közlekedni Győrben, az elektromos roller lehet az egyik legjobb alternatíva. Ebből egyre több közlekedik a városban és a jövőben nem csak itt, nálunk, de az egész világon, komoly felfutás várható az e-roller piacon.

„Ha ki akarjuk váltani az autót, az egyik legjobb megoldás, itt városon belül az elektromos roller, gyors, könnyen kezelhető, környezetkímélő, amit egyre többen ismernek fel, ez meg is látszik az eladásainkon” – fogalmazott Németh László, az E-Roller Shop ügyvezetője. Különböző sportágak és azok képviselői is a mozgást, az egészséges életmódot és a környezetkímélő közlekedést népszerűsítették az Autómentes Napon.

A bajnokságban eddig száz százalékos és listavezető ETO női labdarúgói ezúttal ping-pongoztak. Vezetőedzőjük kerékpáros élményeiről beszélt.

„Megmondom őszintén, a fővárosban, ahonnan Győrbe költöztem, nem láttam értelmét bringára pattanni, de amikor idejöttem a városba, hoztam magammal a kétkerekűmet, leporoltam és már be is adtam egy szervizbe, hogy minél előbb megtapasztalhassam, milyen élvezetes Győrben bringázni”hangsúlyozta Dörnyei Balázs, az ETO FC Győr vezetőedzője.

A csapat egyik játékosa is szívesen teker, de azért azt bevallotta, ha siet valahova, azért inkább az autót választja.

„Rábagyarmati vagyok, amikor otthon vagyok, mindig kerékpárral vagy gyalog közlekedem, főleg ilyen jó időben itt, a nagyvárosban is egészséges a tekerés, meg nem is környezetszennyező, de bevallom, ha edzésre sietek, azért általában inkább az autót választom” – emelte ki Sikér Kinga, a csapat válogatott csatára.

Az Autómentes Nap célja – nem csak Győrben – ezúttal is az volt, hogy felhívja a figyelmet rá, az autót mellőzve is el lehet jutni iskolába, munkába vagy ügyeket intézni. Ráadásul ez sokszor gyorsabb, de mindenképpen környezetkímélőbb, mint személygépkocsival közlekedni.

Galéria: Marcali Gábor

Tv-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #autómentes nap | #bringa | #roller |
Hirdetés