Átalakul az orvosi ügyelet rendszere

Fotó: Vig Norbert
Pécskai István
2022.09.28. 12:23

A városházán ülésezett Győr idősügyi tanácsa. Az eseményen dr. Dézsi Csaba András polgármester hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy az aktuális ügyekről és a problémákról mindig kommunikáljanak, ezért hirdette meg korábban a nyitott városháza programot. Az ülésen szóba került, hogy a háziorvosi ügyelet rendszere jelentős átalakulás előtt áll.

„Az illetékes szolgáltató felmondta a szerződést december elsejétől, és megváltozik a rendszer. A háziorvosi ügyeletet a kezdetektől szerettem volna elvinni a kórházba, hogy a sürgősségi osztály mellett működjön. A betegek számára ugyanis ez a legoptimálisabb megoldás – mondta a polgármester a Győr+ Médiának.

A városvezető szerint az átalakítással ki lehet küszöbölni, hogy valaki négy-öt órán keresztül várakozzon a sürgősségi osztályon az ellátásra. Sokan ugyanis olyan problémával érkeznek ide, amivel a háziorvosi rendelőbe kellene menniük.

„Az intézkedés jelentősen javítja majd a betegellátás gyorsaságát és a minőségét is. A nappali ügyeletet az országos mentőszolgálat szervezésében a háziorvosok látják el, este tíztől pedig a mentősök végzik majd el az ügyeleti feladatot. Egyelőre az még kérdéses, hogy zajlik majd le a decembertől januárig tartó átmeneti egy hónap, ugyanis az említett átszerveződés jövő év elején lép életbe. Ez ügyben tárgyalunk a kórházzal és a háziorvosokkal” – tette hozzá dr. Dézsi Csaba András.

A városvezető az ülésen a szentiváni üggyel kapcsolatban elmondta, Győr fejlődése azért lehet töretlen, mert elődeink korábban ipari parkot hoztak létre a településen. A jelenkori vezetésnek kötelessége mindezt folytatni, fejleszteni és bővíteni.

Az eseményen téma volt a Beszélgető hálózat működése, amely létrejötte óta több száz idősnek segített a magány oldásában és a társas kapcsolatok megélésében. Emellett tájékoztatót tartottak a népszámlálásról is.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #háziorvos | #orvos | #ügyelet |