
Átadó ünnepségre hívták a nyertes pályázókat a Kantharosz Gála szervezői hétfőn délután.
A közelmúltban tizenharmadik alkalommal megrendezett nagyszabású jótékonysági borárverésen huszonhat és fél millió forint gyűlt össze. Ebben az évben a Kantharosz Alapítvány huszonhárom egyesület, alapítvány és magánszemély célját segíti megvalósítani.


Tagai István, a rendezvény ötletadója és főszervezője beszédében úgy fogalmazott: „Nagy öröm számunkra, hogy ebben az évben is sikeres volt a kezdeményezésünk. Minden évben nő a pályázók száma, az általuk igényelt pénzösszeg, a rendezvény költsége, s ugyanakkor a bevétel is. A tizenhárom év alatt a bevételünk meghaladta a 162 millió forintot. Az idei rendezvény különösen megható pillanata volt, amikor az est végén az egyik külföldi vendég, valamint egy győri vállalkozó további felajánlással járult hozzá céljainkhoz. Utóbbi adomány lehetővé tette, hogy azt a készüléket, amit egy beteg kislánynak béreltünk volna, megvásárolhassuk.”


A támogatást elnyert magánszemélyek és civil szervezetek képviselői ezután átvették az adományt jelképező okleveleket a szervezőktől.


























