Győr750

Arrabona Évszázadai: Sorsolás a második forduló után

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2021.06.02. 15:03

A 750-es évben nem csak a diákokat, de minden győrit játékra hívtak a szervezők.

A játékkal kapcsolatban Szeles Szabolcs alpolgármester kifejtette, királyi várossá válásunk 750-ik évfordulója jegyében számos program szerveződik, és örömteli, hogy a diákok körében népszerű vetélkedő is a jubileum előtt tiszteleg. Mint mondta, az is örömteli, hogy a diákokon kívül nagyon sok győri is teljesítette a feladatokat.

A győriek közül több mint 200-an küldték vissza a totó feladatokat és a Belvárosi felfedező menetlevelet is közel 300-an adták le a Látogatóközpontban.

A játék első fordulójában a Győr+ újság hasábjain megjelenő totókat kellett kitölteni, míg a második részben a résztvevők menetlevél segítségével bebarangolhatták a belvárost, felkereshették Győr nevezetes helyszíneit és teljesíthették az ismeretterjesztő feladatokat. Az érdekes feladatok révén még több információt nyerhettek gazdag történelmű otthonunkról.

A menetlevelet helyesen kitöltők közül szerdán Szeles Szabolcs alpolgármester sorsolta ki a három szerencsést, akik ajándékcsomagot kapnak (az első forduló után is három szerencsés nyertest sorsoltak ki). A Belvárosi Felfedező nyertesei: Hajós-Nagy Renáta, Nits Adrienne és a Gárdonyi iskola 7a. osztálya.

A vetélkedő főszervezője, Prédlné Németh Margit, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ igazgatóhelyettese elmondta, a diákoknak szóló vetélkedőre idén 11 iskolából 53 csapatban 212 tanuló regisztrált. A regisztrált csapatok közül a totó kérdések pontjait és a középdöntő pontjait összesítve a legjobb 10 csapat kerül a döntőbe, ami az idén egy holtversenynek köszönhetően 11 csapat.

A finálé június 7-én lesz a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban, ahol megtudjuk, kik lesznek a dobogós csapatok. – olvasható a gyor.hu oldalon.

A sorsoláson ott volt a Győr+ TV stábja is:

Kapcsolódó témák: #Arrabona Évszázadai | #Győr750 |