Áprilistól várja az általános- és középiskolások jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium

MTI
2023.04.12. 18:45

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) általános- és középiskolásoknak szóló programja idén is felvételt hirdet "a nyitott, kíváncsi" diákoknak, akik érdeklődnek hasznos tananyagok és izgalmas közösségi programok iránt.

Az MCC az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az MCC fiatal tehetség programja és középiskolás programja Magyarországon már 15 városban érhető el, a Kárpát-medencében pedig további 10 központban várja az érdeklődő diákok jelentkezését. A tehetséggondozó programok iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusaira a középiskolás programban június 18-ig, a fiatal tehetség programban június 30-ig várják a magyarországi, valamint külhoni magyar általános- és középiskolások jelentkezését.

A tehetséggondozó képzésekről azt közölték, hogy a fiatal tehetség program az MCC képzésrendszerének legfiatalabbakat megszólító eleme, amely már korai életszakaszban segíti a kiemelkedő képességű gyermekek kibontakozását. Ötödik osztályos kortól kínál élménypedagógiai módszertanra épülő, gyakorlatorientált tehetséggondozó képzést.

A tájékoztatás szerint a középiskolás programba felvételt nyert tanulók érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a négy- vagy nyolchetes rendszerben működő e-learning kurzusok közül. A kínált témák palettáján megtalálható a modern kori történelem, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, az irodalom, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus is.

Az online képzés mellett havonta két személyes készségfejlesztő napot is tartanak, amikor a diákok ismert szakértők előadásain vehetnek részt, valamint kommunikációs és érveléstechnikai, tanulásmódszertani tréningek segítik fejlődésüket. A tavalyi tanévtől az e-learning kurzusok mellett valamennyi képzési helyszínen elérhetők a személyes tanulási és közösségépítő alkalmak, heti rendszerességgel szakmai klubdélutánokat is szerveznek a diákoknak. Emellett olyan angol és német nyelvi kurzusok is elérhetők, amelyek legfontosabb célja a beszédkészség fejlesztése.

Kitértek arra is, hogy a társadalomtudományok iránt érdeklődő, “a jelen és jövő problémáit kutató”, innovatív és kreatív középiskolás tanulók fejlődését az MCC középiskolás ösztöndíjprogramja is segíti. A programban, amelyre április 17-től május 31-ig lehet jelentkezni, 25 sikeres pályázó végezhet egy-egy társadalomtudományokkal összefüggő, önálló kutatást 10 hónapon keresztül.

Az MCC az ösztöndíjprogram céljának nevezte a szakmai ismeretek bővítése és elmélyítése mellett a diákok felkészítését egyetemi éveikre, a tudományos életben való későbbi részvételre, az élethosszig tartó tanulásra.

Az írásos összegzés emlékeztetett: az idén 27 éves MCC az ország legnagyobb tehetséggondozó intézménye, amelynek középiskolás programja már több mint tizenöt éve, fiatal tehetség programja pedig hetedik éve működik sikeresen. Az idei tanévet 1575 felső tagozatos általános iskolás és mintegy 3500 középiskolás diák kezdte meg náluk – írták, arra is kitérve, hogy a tehetséggondozó programok Magyarországon a főváros mellett további 14 településen érhetők el, köztük Győrben, Debrecenben, Szegeden, Szombathelyen és Szekszárdon. A 2013 óta Erdélyben is működő képzéseken több mint nyolcszáz erdélyi magyar tanuló vesz részt, de a Felvidékről, a Vajdaságból és most már Kárpátaljáról is jelentkezhetnek diákok a középiskolás programba. Az elmúlt években a résztvevők száma folyamatosan emelkedett, ezt a trendet pedig a jövőben is szeretné fenntartani az MCC, amely a következő években mintegy 5 ezer középiskolás és mintegy 3 ezer felső tagozatos általános iskolás diák részvételével számol.

Az MCC célja, hogy néhány éven belül 35 Kárpát-medencei településen mintegy 10 000 diák tehetséggondozását valósítsa meg – írták.

Kapcsolódó témák: #Mathias Corvinus Collegium | #MCC |