
A Fidesz-KDNP győri önkormányzati képviselőjének, a Közigazgatási és Pénzügyi Bizottság elnökének szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményét változtatás nélkül közöljük.
“Hetek óta sürgette a Fidesz-KDNP győri frakciója a baloldali polgármestert és csapatát, hogy készítsék elő a költségvetési tervezetet, ugyanis soha ilyen késői időpontig nem húzódott el annak tárgyalása. Ez ugyanis nemcsak, hogy komolytalan és méltatlan, de veszélyezteti Győr gazdasági stabilitását is. Pintér Bence azt állítja, hogy január 16-án egész napos tárgyalásra hívta a Fidesz-frakció vezetőit, de úgy, hogy előzetesen nem történtek egyeztetések, nem kaptak információkat a képviselők a tervezet kapcsán. Ennek ellenére a frakciót képviselve a Közigazgatási és Pénzügyi Bizottság elnökeként megjelentem az említett reggelen, hogy átvegyem a költségvetés tervezetet.
Pintér Bence úgy véli, hogy győri alapítványok támogatása, a kulturális területen működő szakemberek felkérése és elismerése, vagy éppen a város egyik legnagyobb cégének a segítése pénzszórást jelent. Jól látszik, hogy városvezetéshez nem, de hangulatkeltéshez ért a baloldali polgármester. Aggodalmunkat fejezzük ki, hiszen program helyett egyelőre csak a provokáció motiválja Pintér Bencét és csapatát, bízunk benne, hogy elkezdik a munkát, hogy az általunk közel 20 évben felépített prosperáló város megőrzi stabilitását. Mi továbbra is ezen dolgozunk, erre kaptunk felhatalmazást a győriektől. Kérjük egyúttal az együttműködést, hiszen az önmagában felvet kérdéseket, hogy a frakció tagjai akkor még nem is látták a költségvetési tervezetet, de már sajtótájékoztatót tartottak a kérdésben” – írta Antal Imre közleményében.