
Két óra vegytiszta zene, öröm és boldogság - így összegezhető röviden a szombati nagykoncert az Audi Arénában. A Liszt Ferenc-díjas legenda, Horváth Charlie úgy tűnik nem lassít, hangja bitang jól szól, és ahogy győri koncertjének mottója is jelzi, „annyi minden történt”, lenyűgöző karrierjének főbb állomásait, nagy dalait adta elő fantasztikus zenekarával.
Az énekes legutóbb 2017-ben ünnepelte itt kerek születésnapját, idei visszatérése ismét a generációkat hozta össze, jó volt együtt látni a boldog és mosolygós párokat és családokat, baráti társaságokat a küzdőtéren és a lelátókon. „Ami soul az szól” – nőnapi koncertjének nyitánya megadta az est hangulatát, a zenei vallomás és a hozzá készült klip is jelezte, Charlie időutazásra, nosztalgiázásra hívta közönségét, akinek szeretete és megbecsülése végigkíséri azon a pályán, ami élete hivatását jelenti immár hatvan éve.

Büszke arra, hogy bírja a nagyérdemű és a szakma figyelmét. Kimagasló művészi teljesítményét számos kitüntető címmel ismerték el, eMerton-díjjal, Aranyszarvas Művészeti Díjjal, Arany Zsiráf Életmű-díjjal, Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki 1997-ben, egy évvel később A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével ismerték el.
Charlie hangja nem öregszik, mindannyiunk számára ismerős a rekedtes, cigarettafüstös férfihang, benne van az élet teljessége, a maga örömeivel és bánataival, könnyű vele azonosulni, jó vele együtt énekelni. Érkezik a „Nézz az ég felé” Lerch István örök szerzeménye, Halász János billentyűs szólóját nagy taps követte, a „Könnyű álmot hozzon az ég” – nél a közönség már együtt énekelt kedvencével.

Hogy is kezdődött lenyűgöző pályája? Az éneklés csak később jött, diákként zongorázni tanult, de jobban izgatta a trombitálás, köszönhetően a zseniális Louis Armstrongnak és a dzsessz virtuóz dallamainak. Annyi minden történt az elmúlt hatvan év alatt, Charlie korábbi zenekarai mind-mind egy-egy zenei korszak lenyomatait képviselik. Decca, Olympia, Generál, Pannonia Express és a Tátrai Band, ami a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb formációja volt.

A március 8-i időutazás elhozta a Skandináv éjszakákat, a dalt, ami egyike az áttörést hozó 1994-es Charlie című szólóalbumnak, mely a Rózsa Recordsnál jelent meg. Lerch István, Horváth Attila és László Attila nevével fémjelzett korong minden idők legnépszerűbb albuma lett, ebből is kaptunk egy keresztmetszetet a gazdag műsorban. „Boldog vagyok, hogy még mindig azt csinálhatom, amit elkezdtem, és amit nagyon-nagyon szeretek. Negyven éve muzsikálok együtt a legendás zongoristával, Halász Jánossal, a fantasztikus szaxofonossal, Csiszár Péterrel és a zseniális Póta Andrással, aki még Solti Jánossal együtt dobolt a Generálban. Csapatom két mestergitárosa László Attila és Lattmann Béla, mindenki képzett zenész, többen közülük a legmagasabb szinten oktatják hangszerük művészetét, fantasztikus a két új vokalistánk is.” A győri koncert ismét fantasztikusan szólt az Audi Arénában, az izgalmas látványvilág hozta a 21. századi elvárásokat.

Charlie hatvan évét rengeteg lemez és elismerés, zenekari és énekesi együttműködés jellemzi, majd egyik legkedvesebb partnerét, Tóth Verát szólította a színpadra. A népszerű énekesnő Megasztár utáni első nagy slágerét adta elő mesterével, László Attilával, aki újabb virtuóz gitárszólóval kápráztatta el a közönséget. Majd érkezett a közös dal, a „Földobott kő”, ami Charlie örök barátjának, Somló Tamásnak állított emléket.

Többen mondják róla, hogy nemcsak jó zenét csinál, de jó ember is. Charlie ehhez tartja is magát, vallja, hogy rendesnek kell lenni, és nem bántani senkit. Két óra vegytiszta zene, öröm és boldogság, a kölcsönös bizalom, tisztelet és szeretetet végig tapintható volt. „Charlie-kám! Jég, dupla whiskyvel?” – a koncert zárásaként természetesen érkezett a kihagyhatatlan, az örök. A hagyományoknak megfelelően emelte poharát a közönség egészségére, majd indulhatott a füstös blues himnusz, minden idők legjobb magyar dala.








































































Galéria: O. Jakócs Péter