„A történelem legfontosabb tanulsága, hogy mindig voltak, akik szembe mertek menni a kor szellemével még akkor is, ha a hangjuk csak később hallatszott meg” - Jack Traynor ír történész adott elő a Mathias Corvinus Collegium (MCC) győri képzési központjában.
„Az ellenállás nem mindig látványos: gyakran csendes gondolatokból, néhány ember bátorságából nő ki.” – hangsúlyozta Jack Traynor, A konzervatív forradalom Hitler és a nácizmus ellen a két világháború között című esten.

Az előadás célja az volt, hogy bemutassa a „konzervatív forradalom” politikai gondolkodóit és mozgalmait, valamint feltárja, hogy hogyan próbálták a jobboldali csoportok megállítani vagy ellensúlyozni a nácizmus térnyerését. A nácizmus felemelkedésének történeti hátteréről kaptak a rendezvény résztvevői átfogó képet, illetve az előadó bemutatta, hogy Hitler hatalomra jutása nem volt elkerülhetetlen folyamat. A korszak jobboldali politikai köreiben is jelentős ellenállás és kritika létezett, amely fontos része a korszak megértésének.

Az előadás legfontosabb tanulsága az volt, hogy a történelem nem előre meghatározott irányban halad: a nácizmus felemelkedése sem volt szükségszerű. A korszak sokszínű politikai vitái és belső jobboldali ellentmondásai rávilágítanak, hogy mindig léteznek alternatívák és ellenállási lehetőségek – még akkor is, amikor ezek utólag kevésbé látszanak sikeresnek.
Forrás: MCC Győr