Álltam a polcok között, amikor hirtelen csak ennyi jutott eszembe: na, álljon meg a nyúl! Vagy inkább: mi, emberek hova rohanunk?!

Még karácsony előtt, gondoltam, beugrom egy ruhás-lakberendezős multiba, és beszerzek néhány apróságot, amivel még hangulatosabbá varázsolhatom az adventi díszbe öltöztetett otthonomat.

Amerre csak néztem, tavaszi dekorációk, húsvéti nyulak minden létező méretben, színben és anyagban. Tojások, kiscsibék, kacsák – minden, ami egy tavaszi, húsvéti dekorációhoz kell. Csakhogy húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra esik, 2026-ban például április 5-ére. Én pedig december 21-én álltam a nyúlrengetegben.

Tudom, mindent a kereslet és kínálat szabályoz. De akkor is: miért siettetjük ennyire az időt? Miért akarunk állandóan előre rohanni, miközben szinte mindenhonnan azt halljuk: éld meg a pillanatot? Igen, ehhez belső béke kellene – és az a képesség, hogy kizárjuk azt a rengeteg zajt, amit a világ mesterségesen generál körülöttünk.

Sarkon fordultam, és kijöttem az üzletből. A fejem zsongott. Karácsony előtt vagyunk, és már a húsvétra készülünk? Még meg sem vártuk Krisztus megszületését, de már a feltámadására hangolódunk? Akár tetszik, akár nem: ezek az ünnepeink erről szólnak. A kereszténység legnagyobb ünnepeiről van szó! Nem fenyő- és nem nyúlünnepek.

Tiszteljük az életet, az időt, az ünnepeinket – és legfőképpen egymást. Mert mindennek megvan a helye és az ideje.
A húsvétnak pedig még nagyon nem most.