A város érdekében

A győriekkel sikeresen lehet együttműködni

Fotó: O. Jakócs Péter
Hajba Ferenc
2019.11.18. 16:58

Országosan is példátlan győri összefogással hozta létre 14 évvel ezelőtt dr. Dézsi Csaba András a győri szívkatéteres laboratóriumot, mely sok ezer ember életét mentette meg, illetve munkaképességét adta vissza. Dr. Dézsi azóta a klinikusként végzett oktatói és tudományos munkája elismeréseképpen professzori címet is szerzett, és munkatársaival eddig 22 ezer szívkatéteres beavatkozást végeztek el a győri laborban.

Tizennégy év elteltével mi a tanulsága a hatalmas társadalmi összefogásnak?

A laboratórium létesítésére elkezdett kampányomnak az volt a máig fontos üzenete, hogy a szívinfarktus pártsemleges. Ez egy közös ügy, mindannyiunk érdeke, mint annyi más is ebben a városban. Ezt értették meg a Győrben élő emberek, vállalkozók. Volt, aki párszáz forinttal segítette a közös ügyet, s volt, aki sokkal többet tudott adni. Nem az összeg nagysága volt a fontos, hanem a hozzájárulás gesztusa. Az együttműködésünk korábban elképzelhetetlen sikert hozott a városnak, nagy baj volna, ha a politika megpróbálná kettészakítani ezt a sikeres helyi társadalmat. Szerintem ez a legfontosabb tanulság.

A gyűjtés kezdetén azért Győrben is hallottunk kétkedő hangokat.

Persze, akkor már tíz éve a Fideszben politizáltam, s voltak olyan gyanakvó vagy rosszindulatú emberek, akik azt mondták, Dézsi magának gyűjt és magánlabort épít közpénzből. Természetesen a labor az első pillanattól kezdve a Petz-kórháznak épült, azóta a működtetésében, a műszerek fejlesztésében, az orvosok és asszisztensek továbbképzésben is folyamatosan segít a Szívkatéterezés Győr Alapítvány. Azóta a kétkedők is belátták, alaptalan volt a félelmük, többen személyesen is elnézést kértek a gyanakvásuk miatt. Néhányuknak már ebben a laborban mentettem meg az életét.

A szívkatéterezés meghonosításához nemcsak műtőre, műszerekre, hanem jól képzett orvosokra is szükség volt. Hogyan kezdte ennek a gyors döntéseket igénylő, intervenciós kardiológiának az elsajátítását?

Amikor a labor megépítését elhatároztuk, akkor született meg az a jogszabály, ami a szívsebészettel nem rendelkező egészségügyi intézetekben engedélyezte a katéterezést. Megkerestem Merkely Béla professzort, aki vállalta, hogy a Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikáján három év alatt megtanítanak a szívkatéterezésre, és bekapcsolódhattam a klinikai munkába. A klinikán nemcsak a világszínvonalú beavatkozást sajátítottam el, hanem a tevékenység elengedhetetlen feltételeit: a helyzetfelismerés képességét, a gyors döntést annak a teljes felelősségével, és az együttműködést a betegek érdekében. Azt is, hogy a vezető olyan hangulatot alakítson ki maga körül, amelyben ezt a munkát szenvedéllyel csinálják az emberek. Nehéz időszak volt, hiszen jártam Pestre katéterezni, miközben itthon is rendeltem, gyógyítottam. Szerencsémre a feleségem szakmabeli, a zalaegerszegi szívsebészeten ő volt az asszisztense az első szervezett keretek között végzett szívinfarktus-ügyelet során történt szívkatéteres tágításnak. Kezdetben éjjel-nappal én voltam a szívinfarktus-ügyeletes, havi 30-31 napot ügyeltem folyamatosan mint behívós, naponta 14-15 műtétet végeztem el. Kemény időszak volt. Ma már csak egy-kettőt végzek, főleg a késő esti időszakban. Büszkén mondom, eddig körülbelül tíz embert tanítottam meg katéterezni, s Győrben ma már összesen hatan tudjuk elvégezni magas szinten ezt a beavatkozást, a többiek más intézetekben is megállják a helyüket. Ma már nem jelent gondot, ha nyaranta például egy hónapra elmegyek szabadságra, mert tudom, hogy jó kezekben hagyom itt az osztályt.

Felsorolni is sok, hány dologgal foglalkozott eddig, gyakran egymás mellett is. 25 éve folyamatosan újraválasztott önkormányzati képviselő, a Fidesz Országos Választmányának a tagja, könyveket ír – szakmait, felvilágosítót, de mesét is –, állatvédő, motorozik, húsz esztendeje a dzsúdószövetség általános alelnöke, hétdanos dzsúdómester. Árulja el, hogy jut erre ideje, s mindegyik tevékenységében örömet talál?

Sok minden érdekel. A fejlődést az emberi kíváncsiság viszi előre. A sokféleséggel a kiégést is próbálom megelőzni, hiszen ilyen munkatempó mellett 57 évesen már arra is ügyelni kell. Fel kell tudni dolgozni a napi drámákat, a veszteségeket éppúgy, mint a sikereket, hiszen egy ember megmentése is dráma, heroikus küzdelem sikeres végkifejlete. Büszke vagyok a csapatomra, az orvosokra, az asszisztensekre, az ápolókra, s az egyéb egészségügyi dolgozókra, mert világszínvonalú munkát végzünk. Soha nem szabad azonban hátradőlni, át lehet és át is kell adni egyes feladatokat az arra alkalmas embereknek, de állandóan keresni kell a fejlesztési lehetőségeket.

Mikor pihen?

Az aktív pihenéssel tudok feltöltődni, ezért csinálok sok mindent. Győrben jól érzem magam, mert itt születtem és nőttem fel, itt lettem sikeres orvos és sikeres politikus. Büszke vagyok arra, hogy ezt a város díszpolgári címmel jutalmazta. Nemcsak szlogen, hogy Győr egy jól élhető város. Fontos, hogy az emberek békében, biztonságban éljenek és dolgozzanak. Az egészségügy a napi városi közérzet egyik legfontosabb, de egyáltalán nem csupán egyetlen értéke. Ez a város is rendkívül sokoldalú. Az itt élőknek lehetősége van arra, hogy megtalálják a számításukat.

Kapcsolódó témák: #egészségügy | #Győri önkormányzat | #PAMOK |