A temetők már kinyitottak, a politikai vita azonban tovább folytatódik

Győr+
2026.01.13. 09:36

A temetők helyzete ugyan rendeződött, az alpolgármester azonban nem elégedett azzal, hogy zavartalanul folytatódik a köztemetők ellátása, vizsgálatot akar az ügyben.

Nyolc győri és egy abdai köztemető helyzete rendeződött megnyugtatóan a tavalyi év végén: utolsó pillanatban ugyanis, de sikerült eredményesen lezárni azt a közbeszerzést, amelyet ezek üzemeltetésére írt ki a város vezetése. A feladatot el kell látni, azonban közbeszerzést kellett kiírni az ügyben, az akkor érvényes szerződés – 15 év után – december 31-én lejárt.

December közepén még úgy nézett ki, nem biztos, hogy lesz pályázó az új szerződésre, majd a Győr-Szol Zrt. egy ideiglenes megállapodás keretében vállalta az üzemeltetést, végül erre nem volt szükség, ugyanis december 30-án lezárták a közbeszerzést, amelyen elindult a cég is.

Kósa Roland, Győr alpolgármestere azonban az új év első napjaiban sérelmezte, hogy a közbeszerzés – amelyet a Fidesz-KDNP elmondása szerint Pintér Bence polgármester és dr. Kálmán János aljegyző készített elő – hátrányos helyzetbe hozta a várost, mert emelkedett a szolgáltatás ára, ráadásul az 10 évre szól.

A közbeszerzés logikájából adódóan a most megkötött áron kell 10 év múlva is végezni ezeket a feladatokat.

Boncsarovszky Péter több kérdést is közzétett Facebook-oldalán: az alpolgármester posztjára utalva azt kérdezte, mennyibe kerül vajon 10 év múlva egy liter üzemanyag? Feltette azt a kérdést is, miszerint ki készítette és terjesztette elő a közbeszerzést, és miért csak az év végére készült az el? Továbbá, miért 10 évre írták ki a közbeszerzést, és kik adtak be arra árajánlatot?