A mérnöki precizitás és a dupla műszaki doktorátus érzékeny, kreatív lelket rejt. Bár a színek már gyermekként elbűvölték és tizenegy éves korától fest, az élet úgy hozta, hogy csak nyugdíjasként adhatta át magát a művészi alkotásnak. Dr. Koren Editnél jártunk.

Dr. Koren Edit Tokajban született és nevelkedett. Az ottani művésztelepet alapító festő-tanár megengedte, hogy kis tanítványai bejárjanak a műtermébe. Az alig tízéves kislány már ekkor rézkarcot, linómetszetet csinálhatott. Édesanyja egyszer Pestről hozott neki egy pasztellkészletet, amiből még mindig vannak pici morzsák. Ez annyira felvillanyozta, hogy készített egy önarcképet. Tanára azt szerette volna, ha rajz szakra jelentkezik. Ő azonban másképp döntött és elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetemet. Itt ismerte meg leendő társát, dr. Koren Csabát, akivel idén az 50. házassági évfordulójukra készülnek.

Hihetetlennek tűnik, de e fél évszázad alatt sosem veszekedtek, Edit szerint a titok a türelemben és az elfogadásban rejlik. Fiatal építőmérnökként Pesten kezdtek dolgozni. Aztán megszülettek a gyerekek és a fővárosi kicsiny lakás szűk lett a családnak. A legjobbkor érkezett a hír, hogy a Széchenyi- egyetem elődje, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola oktatókat keres. Így kerültek Győrbe, ahol nemcsak a férj kapott katedrát, hanem a feleség is. Nagyon szerette a diákokat, s ez kölcsönös volt. A régi tanítványok némelyike azóta nagymama lett, de minden évben összejön az évfolyam és a találkozókról kedves tanárnőjük sem hiányozhat.

Koren Edit először a vasútépítési tanszéken oktatott, közben egyetemi doktorátust szerzett. Aztán az országban elsőként Győrben elindult a környezetmérnök szak. Az alakuló önálló tanszékhez munkatársakat kerestek, ő pedig rövid töprengés után igent mondott. Nem bánta meg, újabb szép időszak kezdődött az életében, ami egy környezettudományi doktorátusban teljesedett ki.

Lánya német–spanyol szakos tanár, fia közgazdász. Öt unokája tizenegy és tizennyolc év közötti. Anyai-nagyanyai szíve mindegyikükre mérhetetlenül büszke és ajándékként tekint a velük tölthető időre, amit igyekszik maximálisan kihasználni. Kiskorukban ősembertábort szervezett nekik győrújbaráti kertjében, de volt olyan is, amikor a kukákat pingálták tele színes virágokkal és pillangókkal.

Tavaly a lakásban nagymama-főzőiskolát szervezett az unokáknak, amire mindegyikük eljött és lelkesen végig főzték-sütötték az előre megtervezett heti étrendet. A bírálóbizottság a szülőpárokból állt, akik egymás közt beosztották a napokat, és a szépen megterített ebédlőasztalnál – annak rendje és módja szerint – pontozással értékelték a gyerekek főztjét. A munka után délutánonként dunai hajókázással vagy lipóti fürdőzéssel pihenték ki a fáradalmakat. Idén az egyik unoka kérésére kreatív hetet szervez augusztusban. Szabadon választhatnak kötés, horgolás, selyemfestés, nemezelés, varrás és természetesen a festés közül. Mert Koren Edit
mindegyikhez ért, sőt, ha szükség van rá, szívesen fodrászkodik is. Ám a tökéletes kikapcsolódást a festés jelenti számára.

„A festést sohasem engedtem el, mindig bennem volt. Nem fájó hiányként, inkább orvosságként. Ma is így hat rám. Ha leülök a vászon elé, megszűnik számomra a világ, ilyenkor azt sem hallom meg, ha szólnak hozzám. Pasztell és akvarell volt a kedves technikám, de tizenkét éve már olajjal is festek. Ez egy teljesen más világ, nemcsak a technika miatt, hanem másfajta gondolkodást is kíván. Abból tudok jó képet készíteni, amihez személyes kötődésem van. A színek és a fények ábrázolása, valamint örök kedvencem, a víz segít elmondanom mindent a világról. Szeretem a hegyeket és a sziklákat, az utazásokat. Egyszer a férjemet kísértem el Thaiföldre, aki az ottani egyetemen volt vendégelőadó. Fantasztikus élmények voltak, szépséges helyeken jártunk, több kép született erről az időről. Most hat, félbehagyott képem várja a folytatást. Itthon annyi minden más van, ami eltereli a figyelmem, ezért is szeretek a Barabás-festőkörbe járni, amelynek 2011 óta vagyok a tagja. Barabás László tanár úr érzékletes tanítása, biztatása, szelíd kritikái és visszafogott humora létrehozott egy jóindulatú, összetartó, családias közösséget és kialakított egy olyan műtermi hangulatot, ahol öröm a közös festés.”