Nagycsaládosokkal ünnepeltek a Bringás Mikulások. A Hobbikerékpárosok Országos Klubja (HOK) győri csapatának Mikulása immár harmadik éve hoz igazi, szívből jövő varázslatot a „jógyerekeknek”.
December 2-án a Bringás Mikulások a Família Nagycsaládosok Egyesületével közösen 70 győri kisgyermeket és családjukat látták vendégül egy olyan ünnepen, ahol a csillogó tekintetek és a meghatottság voltak a legszebb díszek.
Idén kétszer annyi gyerek álma vált valóra
A Vendelin Pub ünnepi fényben ragyogó nagyterme már az első perctől tele volt izgatott várakozással. A gyerekek két turnusban érkeztek, és mindegyikük mosolyát csak még szebbé tette a szörp és a friss pogácsa illata. A legnagyobb örömet azonban a személyre szóló hátizsákok és a bennük rejtőző mikulásajándékok okozták sok kis szív dobogott gyorsabban, amikor kézbe vehették saját kincseiket.
Dallal és nevetéssel hívták a Mikulást
A körbeült asztaloknál a gyerekek hamar egymásra hangolódtak. Sík Frida, a Győri Nemzeti Színház színésznője kedves játékkal és közös énekléssel segített, hogy minden kisgyermek a legnagyobb átéléssel várhassa a Mikulást. Amikor végre megérkezett a piros ruhás vendég, a kicsik izgatottan csillogó szemmel álltak elé, és saját rajzaikkal lepték meg a Mikulás pedig meghatódva fogadott minden apró alkotást. A legszebb pillanat mégis az volt, amikor a gyerekek névre szóló ajándékaikat átvették: volt, aki örömében ugrált, más csendben szorította magához a csomagot. A búcsú dalban szólt – a gyerekek még sokáig integettek a távozó Mikulásnak. A Bringás Mikulások idén is olyan ünnepet teremtettek, amely sokáig melegíti majd a gyerekek és szüleik szívét.

Adni a bringásoknak is ünnep
A győri hobbikerékpárosok életének mindig fontos része volt a jótékonykodás – mesélte Tömböly Tamás, a HOK elnöke, kerékpáros nagykövet és a Bringás Mikulások főszervezője. A gyerekek arcán látni az örömöt, hallani a nevetésüket… ez leírhatatlan. Hisszük, hogy ezzel a kezdeményezéssel valódi, szívmelengető hagyományt teremtettünk, amelyhez évről évre egyre többen csatlakoznak. Szívből köszönjük a támogatást a Jankovics Élményparknak, a Vendelin Pubnak, a Fémker Invest Kft.-nek és a Westy Team-nek.