A magyar kultúra hete

Győr+
2022.01.10. 10:37

A január 22-i magyar kultúra napjához kapcsolódva január 17. és 23. között Győr is színes programsorozattal tiszteleg az ünnep előtt. Előadások, zenei és színházi rendezvények, irodalmi és zenés műsorok, kiállítások, gyermek programok várják az érdeklődőket.

Az irodalmi és zenés műsorok között nagy érdeklődésre tarthat számot Kepes András látogatása, aki A boldog hülye és az okos depressziós című könyve kapcsán szórakoztató, humoros előadással készül január 20-án. Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató két nappal korábban a „győri csudáról” tart előadást ballada és valóság határvonalán, a Munkácsy és kora című rendezvényen pedig január 22-én az érdeklődők megismerkedhetnek a festőművész életével, melyet az Európa Koncert Szalonzenekar fellépése egészít ki. Az írott szó területét három irodalmi est is képviseli majd: a Győri Antológiai Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség összeállítása, a Műhely folyóirat győri szerzőinek felolvasása, valamint a négy színház koprodukciójában megvalósuló Silentio transeo című pódiumfellépés.

kimondottan zenei programok is széles palettát ölelnek fel. A Hangraforgó együttes ad verskoncertet január 17-én a Kisfaludy Károly Könyvtárban, ugyanitt január 20-án Farkas Izsák és Kálloy-Molnár Péter lép fel zenés előadói esttel. A Cserefa zenekar tánctanítással egybekötött moldvai táncházba hívja az érdeklődőket Szabadhegyen (január 19.), valamint Don Quixote címmel a Győri Filharmonikus Zenekar varázsolja el a közönséget (január 21.).

Négy színházi produkció kap majd kiemelt figyelmet január 18. és 23. között: Az öldöklés istene, a Győri Nemzeti Színház „házaspárbaja” egy részben, a The Waves / Mimi a Győri Balett előadásában, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Vaskakas Bábszínház felnőtteknek szóló koprodukciója Teljesen idegenek címmel, valamint az Elisabeth musical.

Képzőművészeti kiállítások is helyet kaptak a rendezvények sorában. Hargitai Bea festőművész akvarell kiállítása Győr-keresztek címmel várja a látogatókat a ménfőcsanaki Bezerédj-kastélyban, a Munkácsy Győrben – válogatás a Pákh-gyűjteményből tárlata pedig az Esterházy-palotában több alkalommal is „művész szemmel”, illetve tárlatvezetéssel tekinthető meg. Kiállítás nyílik Gyárvárosban a Győri Fotóklub Egyesület tagjainak alkotásaiból („Képeinkben a világ”), Szabadhegyen Szalkai Károly és Szarka Fedor Guido munkáiból („Közelítő hangok”), továbbá a Generációk Házában és a győri könyvtár központi épületében a magyar kultúra napja alkalmából kiírt képzőművészeti alkotópályázatra beküldött művekből történő válogatás tekinthető meg.

A programok szervezői természetesen a gyerekekre is gondoltak, helyet kaptak közöttük magyar népdalok és gyermekdalok (Iglice szívem – „Dúdoló” Baba-mama Klub), bábjátékokkal és zenével kombinált foglalkozás (Kerekítő bábos torna Töreky Zsuzsival), Metamorphoses meseterápiás módszer (Mesezengető Farnadi Tamara vezetésével), magyar népi motívumos gyermekfoglalkozás (Virágom, virágom – Varázsműhely), Kézműves játszóházRingató foglalkozás Kovács Bernadett-telAprók színháza (Nem, nem, hanem), valamint a Vuk előadása (Vaskakas Bábszínház). Továbbá a Győri Nemzeti Színház Csillárszintjén sor kerül egy versmondó verseny regionális döntőjére is „Regősök húrján…” címmel.

Január 21-én az Egyetemi Hangversenyteremben (Zsinagóga) ünnepi gálaműsor keretében adják át a Győr Művészetéért és a Győr Közművelődéséért díjakat.

A részletes program ITT található.

Kapcsolódó témák: #Magyar kultúra hete |