A Magna Cum Laude hamarosan megnyitja a győri nyarat

Fotó: MCL Facebook
Pécskai István
2022.06.11. 15:19

Fergeteges bulira készülhetnek a győriek! A Magna Cum Laude zenekar szombat este 21 órakor a Dunakapu téren koncertezik. Az együttes fellépése indítja el a nyári programsorozatot Győrben. Mező Misi visszatérő vendégnek számít a városban, mindig nagy örömmel érkezik a Rába partjára, dr. Dézsi Csaba András polgármestert pedig a barátjának tekinti.

Miért érdemes meghallgatni a koncertet?
– Ha valaki szeret bennünket, nézze meg, hova fejlődtünk huszonhárom év alatt. A lelkesedésünk az elmúlt több mint két évtizedben mit sem változott. Amiből csak lehet, továbbra is igyekszünk inspirációt meríteni, legyen ez akár egy mondat vagy egy gesztus. Megalakulásunk, vagyis 1999 óta mindig olyan produkciót igyekszünk nyújtani, amellyel rászolgálunk a közönség elismerésére és szeretetére.

– Milyen produkcióval készülnek a győri fellépésre?
– Mindig van egy alapváza az előadásunknak, ehhez természetesen ezúttal is tartjuk magunkat. Másfél órás lesz a koncert, de ha a közönség élvezi a zenénket, simán ráhúzhatunk a kilencven percre. Nem egyszer fordult már elő ez a karrierünk során. Magna Cum Laude-slágereket és új dalokat is hallhatnak majd az érdeklődők. Az együttes tagjainak zenei ízlése nem egyezik meg teljes mértékében, ezáltal még inkább sokszínű és széles a repertoárunk, hiszen mindegyikünk stílusa megjelenik a dalainkban.

Lehet számítani valamilyen meglepetésre az előadás közben?
– Telefonon beszéltem a polgármesterükkel, megkérdeztem tőle, Csaba, a koncert közben nem lenne kedved feljönni a színpadra gitározni és énekelni egyet? Azt mondta, nagy örömmel vállalja a felkérést.

– Ezek szerint jóban van a polgármesterrel?
– Kardiológusprofesszorként barátkoztam vele össze, akkor még nem volt városvezető. Az egyik barátomon keresztül kerültem vele kapcsolatba. Elmondta, célja, hogy segítsen a zenészeken, szeretné őket megvizsgálni, rendben van-e az egészségük. Szerencsére nem volt gond az eredményeimmel. Csaba kedves, pozitív és végtelenül vagány ember. Mindig találkozunk, ha Győrben járok. Volt, hogy a gyerekeimmel vendégül is látott bennünket a házában. A feleségével, Verával megmutatták nekünk a papagájaikat is. Örök élmény volt ez a gyerekeim számára.

– Kedveli Győrt?
– Igen, nagyon szeretem a várost, amely kiemelkedő kulturális értékekkel rendelkezik. Akkor játszottunk Győrben először, amikor még nem volt annyira népszerű a zenekar. Léptem már fel a városban a virtuózokkal, Alival és Kökény Tomival, de szerepeltem a színpadon a Naza zenekar tagjaként is. Legutóbb az Öt Templom Fesztiválon zenéltem. A közönség mindannyiszor fantasztikus volt, állva tapsolt meg.

– Milyen tervei vannak a zenekarnak a közeljövőre nézve?
– Mindig egyéves távlatban gondolkodunk. Születnek dalaink, s ha összegyűlik hat-hét alkotás, akkor azokat kiadhatjuk lemezen, de ma már ez nem annyira fontos szempont. Sokkal inkább, hogy az emberek hallgassák a számainkat. A budapesti nagykoncertünkre idén majd a Margit-szigeten kerül sor.

Pihenésre lesz azért lehetősége a nyáron?
– Igen, a családunk egyik barátjának van egy nyaralója, így belföldi üdülést tervezünk. Emellett Erdélybe utazom majd négy-öt napra, a gyergyószentmiklósi barátaimat látogatom meg.

Kapcsolódó témák: #Győri önkormányzat | #koncert | #nyár | #szórakozás | #zene |