A lehetőség és a forrás is adott a közlekedés fejlesztésére

Győr+ Fotó: O. Jakócs Péter
2023.12.11. 10:36

Győr sikeresen pályázott az elővárosi közösségi közlekedés fejlesztésére. Ennek első lépése a közlekedési szokások felmérése, a közösségi közlekedés felmérése volt, az előkészítő projektben azonban már azt is vizsgálták: hol lehet kialakítani Győrben olyan telephelyet, ahol elektromos buszok tudnak parkolni.

Győrbe jelenleg nap mint nap több mint 30 ezer ember jár be dolgozni, tanulni, ügyeit intézni a város 40 kilométeres vonzáskörzetéből. Ez igen jelentős forgalom, melynek igényeit a közúti közlekedés egyre nehezebben tudja kielégíteni – szerepel a projekt leírásában. Több lépésben is vizsgálták a különböző összetevőit annak a kérdésnek, hogy hogyan lehet fejleszteni az elővárosi közlekedést Győrben. A projektről Turnai Károlyt, a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. közlekedési szakértőjét, közlekedésmérnököt kérdeztük.

„Ez egy olyan téma, amiben minden faktor összefügg. Ha valamin változtatunk, az hatással van mindenre. Képzeljük el úgy, mint egy pókhálót, ha egy szálat meghúzunk, az a másik oldalán is hatást fejt ki” – mutatott rá a fejlesztés összetettségére Turnai Károly. „Úgy kell fejlesztenünk mindent, hogy minden magas szinten legyen. Ami jó az IKOP-ban, hogy megvan erre az akarat. Az EU támogatja, a kormány támogatja, nagyot lehet alkotni, és ehhez megvannak a források” – emelte ki a szakember.

Az egyik legnagyobb volumenű része a fejlesztésnek egy megfelelő telephely kialakítása. „A helyi közlekedési közösségnek nincs egy olyan igazi telephelye, ami alkalmas lenne arra, hogy az elektromosbusz-infrastruktúrát is ellássa. Ha elektromos járműveket szeretnének használni a szolgáltatók, akkor ennek a telephelynek az újragondolására van szükség, hogy ezt hova érdemes tenni?” – mutatott rá Turnai Károly. A legfontosabb egy ilyen telepnél, hogy olyan helyen legyen, amit el lehet látni energiával, egy ilyen busztöltési megoldás már megawattos nagyságrendű. Fontos az elhelyezkedés is, hogy a buszoknak ne kelljen sokat mennie a város és a telephely között. Ezenkívül is rengeteg szempont van még: környezetvédelmi, infrastrukturális, alkalmas-e a környezet egyáltalán erre – sorolja a közlekedésmérnök.

A projektben megvizsgálták azt is, az emberek hogyan reagálnának a közösségi közlekedés fejlesztésére. Az eredmény azt mutatja, hogy az emberek fele akkor sem tenné le az autót, ha a tömegközlekedés alternatívát jelentene. „Meg kell vizsgálni, miért alakult ki ez? Ez városrendezési, térségrendezési, régiórendezési kérdés, ezek egy stratégia mentén szerveződnek. Nyilván ez egy fontos adat, de fontos az emberek figyelmét felhívni arra is, hogy itt vannak környezetvédelmi, össztársadalmi szempontjai is a közösségi közlekedésnek. Ehhez azonban az kell, hogy a közösségi közlekedés valós alternatíva legyen: legyen előnye a buszoknak, oda menjen a busz és a vonat, ahova akarjuk, és amikor akarjuk” – mondta Turnai Károly, rámutatva: be lehet vonni az embereket ebbe, csak meg kell mutatni az előnyeit.

A Győr elővárosi közlekedés fejlesztése című, IKOP-3.2.0-15-2022-00043 azonosítószámú projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásban valósult meg.

(x)

Kapcsolódó témák: #busz | #elektromos busz | #fejlesztés | #IKOP | #közlekedés |