A múlt és a jelen találkozása

A Káptalandomb örök értékeit fedezték fel

Fotó: Szent László Látogatóközpont
Földvári Gabriella
2020.09.22. 13:50

Két országos rendezvénysorozathoz – az Ars Sacra Fesztiválhoz és a Kulturális Örökség Napjaihoz is csatlakozott a Szent László Látogatóközpont. A Győri Egyházmegyével és a Brenner János Hittudományi Főiskolával közösen hatféle program keretében, összesen tíz eseményen közel 250 érdeklődőt fogadtak tematikus séták és tárlatvezetések keretében a Káptalandombon az elmúlt hétvégén.

Máskor nem látható, nem látogatható épületek, terek tárták ki kapuikat, nyíltak meg az érdeklődők előtt, így az egykori győri vár alatt húzódó kazamata-rendszer egy részlete, a Püspökvár kertje, benne a közelmúltban felavatott Szent Margitot ábrázoló szoborkompozícióval, a szeminárium felújított terei és kápolnája.

A tematikus séták egyike az egykoron nagypréposti, kanonoki lakóházakba vezetett, melyek augusztus közepétől Győr legújabb szálláshelyeként működnek, Domus Peregrini Apartmanok néven. A házak a XXI. század igényeinek megfelelően megújultak, de a történelmi múlt bizonyítékai kézzel tapinthatók és érezhetők az évszázados falak között ma is.

A múlt és a jelen találkozását, a hely szellemét tapasztalhatták meg az érdeklődők a Nagyboldogasszony-székesegyház főrestaurátora által vezetett programon is, hiszen a több éve, több szakaszban folyó felújítási munkálatok eredményét és jelenlegi munkafázisait közelről figyelhették meg a résztvevők, szakértői magyarázatokkal kiegészítve.

A Triangulum Galériában Borbély Károly festőművész és fia, Borbély Máté üvegművész Lélek-kapuk című kiállítását az alkotók tárlatvezetésével zárták, melyet Stummer Márton gitárművész játéka kísért.

A telt házas programok, a látogatók élénk érdeklődése igazolta, hogy a 2020 tavaszán nemzeti emlékhellyé nyilvánított Káptalandomb örök értékeket rejt magában.

Kapcsolódó témák: #Kultúra |