A győri gimnázium is diákbarátként értékelte a magyar érettségi feladatokat

MTI Fotó: Marcali Gábor
2023.05.08. 17:15

Megoldható és diákbarát feladatsorként értékelték a hétfői középszintű magyar írásbeli érettségi tételeit az MTI által megkérdezett szaktanárok. A vizsga során a korábbi évekből jól ismert feladattípusokkal találkoztak a diákok, ami nem jelenthetett számukra meglepetést.

Középszinten egy borokról szóló kortárs ismeretterjesztő szöveget kaptak a magyarból érettségizők szövegértési feladatként. A szövegalkotási részben a diákoknak 120-200 szó terjedelemben kellett írniuk a Bringázz a suliba! kampánnyal kapcsolatban, vagy választhatták ugyanebben a terjedelemben a levélírást is, az ajánló érveléshez pedig részletes adatokat kaptak.

A vizsga második részében műértelmező szövegalkotási feladatként Lázár Ervin: A kovács című novelláját lehetett elemezni, az összehasonlító műelemzést választóknak pedig Petőfi Sándor: Csokonai és Tóth Árpád: Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz című versének összevetése volt a feladatuk.

Horváth Krisztina, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese és szaktanára jól teljesíthetőnek és megoldhatónak nevezte a középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi írásbeli feladatsorát. A szaktanár szerint az idei feladatsor típusában hasonló volt, mint a tavalyi, ugyanakkor a diákok visszajelzése és a saját szubjektív értékelése alapján közelebb állt a diákokhoz a szövegértés, az érvelés és a Lázár-novella témája is.

“A szövegértési feladat terjedelme korrekt volt és információban gazdag, a feladattípusok nem okoztak meglepetést. Visszajelzések alapján a diákoknak tetszett a “boros téma”. Az érvelésnél a kerékpározós feladat szintén közel állt hozzájuk, hiszen a hétköznapjaikhoz a téma szorosan kapcsolódik, így van arról véleményük” – mondta. Tanulóbarát téma volt, a Kazinczy-iskolában többen választották ezt, mint a gyakorlati szövegalkotási feladatot. Aki azonban a szövegalkotást választotta, sok háttéradatot kapott a megoldáshoz” – folytatta Horváth Krisztina.

Az érettségi második feladatrészében többen választották a novellaelemzést, mint az összehasonlító elemzést. Horváth Krisztina szerint a gyerekek dicsérték a Lázár Ervin-novellát, ami azt jelenti, hogy megértési nehézséget sem a nyelvezete, sem a szerkezete nem okozott számukra. Korrekt és szép feladat volt a novella. Mivel általában az összehasonlító elemzés nehezebb, ezért kevesebb diák választja.