A Győr+ kérdez, Szabó Jenő képviselő válaszol

Győr+
2022.06.19. 14:35

Szabó Jenő a 16. választókerület, Gyirmót és Ménfőcsanak, Ménfő rész képviselője. A településrészen, ahol egyre többen élnek, évek óta gondot okoz az utak, a járdák állapota, valamint a városrész biztonságos megközelítése is. Mit tud tenni a képviselő a jobb és biztonságosabb közlekedésért?

A képviselő válaszol:

Folyamatosan fejlesztjük a településrészt, tavaly a felújított Hajnalcsillag utcát adtuk át, és a játszótereket is karban tartjuk, cseréljük az elhasznált játékeszközöket. Rendkívül fontos számunkra, hogy épül a 83-as főút, amely 2×2 sávossá válik, két turbókörforgalommal, ezáltal biztonságosabb, gyorsabb lesz a jelenleg nehézkes, balesetveszélyes közlekedés. Az Új élet úti körforgalom várhatóan augusztus elejére készül el, év végére pedig már használhatjuk a Malom úti körforgalmat és a 2×2 sávos utat is.

Másik nagy öröm számomra, hogy a Bezerédj-kastély és a Gyirmóti Művelődési Ház 2018-ban megkezdett felújítása befejeződött. Előbbinél hőszigetelték az épületet, a nyílászárókat kicserélték, korszerűsítették a fűtést, felújították a homlokzatot, már csak a korlát megépítése van hátra. A két intézmény új elnevezést is kapott: Gyirmóton Győri Szabó József Művelődési Ház, Ménfőcsanakon Bezerédj-kastély Művelődési Ház néven működnek tovább.

A településrészen újabb fejlesztésekre is szükség lenne, de a jelenlegi gazdasági helyzetben az anyagiak függvényében lesz mód a megvalósításukra.

Kapcsolódó témák: #képviselő |