Katasztrófavédelem

A fűtési szezonnak vége, de a veszély nem múlt el

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2022.05.13. 16:43

A fűtési szezonnak vége, de ez nem azt jelenti, hogy a szén-monoxid veszélye is megszűnt volna. Nemcsak a fűtés miatt, hanem a nyílt égésterű vízmelegítők működésekor is keletkezhet szén-monoxid, márpedig meleg vizet egész évben használunk. A szén-monoxid veszélye tehát egész évben fenyeget.

Szinte naponta hallunk szén-monoxiddal kapcsolatos tűzoltói beavatkozásokról, csak csütörtökön kilenc eset történt országosan. Budapesten, Sopronban és Zalaegerszegen is két-két helyen, de Keszthelyen, Salgótarjánban, Vácott is be kellett avatkozniuk a mérgező gáz miatt a tűzoltóegységeknek.  

Minden olyan vízmelegítő veszélyforrást jelent, amelyik nyílt lánggal működik, és nem biztosított környezetében a megfelelő levegő-utánpótlás. 

Sokan lecserélték a régi fa nyílászárókat és jól szigetelő műanyag ablakokat, ajtókat szereltek be. Gyakori, hogy átépítésnél megszüntetik a konyhai, fürdőszobai szellőzőnyílásokat, szellőzőrácsokat. Ha jól szigetelnek az ajtók és ablakok, nincsenek légbevezetők, a nyílt lánggal működő vízmelegítő működés közben elhasználja a szoba levegőjét. Ha nincs szellőzés, szén-monoxid fejlődik. Ez a gáz pillanatok alatt létrejön, és már nagyon kis koncentrációban is halálos lehet, évente tíz-tizenöt áldozatot szed. 

A szén-monoxid kialakulását minden olyan épületgépészeti megoldás elősegítheti, amely megváltoztatja az otthonunkban a levegő áramlását. Ilyen lehet a páraelszívó, vagy a mobil klíma.  

A megelőzés érdekében az új ablakokba szereltessünk légbevezetőt, nem elegendő, ha néha kiszellőztetünk. A legbiztosabb megoldást az állandó és automatikus légbevezetés jelenti. A nyílt lánggal működő vízmelegítőt évente egyszer ellenőriztessük szakemberrel. Átalakításnál ne szüntessük meg a fürdőszobai szellőzőnyílásokat. Ha bármilyen épületgépészeti berendezésünk nyílt lánggal működik, vegyünk otthonra egy szén-monoxid-érzékelőt. A katasztrófavédelem weboldalán elérhető az érzékelők pozitív és negatív listája. 

Forrás: Katasztrófavédelem

Kapcsolódó témák: #katasztrófavédelem | #szén-monoxid |