A férfi többször, súlyosan bántalmazta feleségét

Főügyészség
2020.06.29. 07:41

A Győri Járási Ügyészség két rendbeli, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja a férfit.

A vádirati tényállás szerint a férfi 2018-ban és 2019-ben is súlyos sérüléseket okozva bántalmazta a vele 48 éve házasságban élő feleségét egy Győr-Moson-Sopron megyei faluban. A tettlegességbe torkolló viták a férfi italozási szokásaira voltak visszavezethetők.

Az első bántalmazás alkalmával a férfi az otthonuk előszobájában meglökte a sértettet, aki ettől hanyatt esett. Ezt követően a férfi a felesége védekezésre emelt kezét úgy megcsavarta, hogy a sértett a vállizületének ficamát szenvedte el.

Második alkalommal a férfi az udvaron lökte meg a feleségét, majd a földre eső sértettet legalább ötször megrúgta, jobb kezét megcsavarta. A sértett a bántalmazástól szegycsonttörést, zúzódásokat és jobb felkarjának ficamát szenvedte el.

A férfivel szemben kiszabható szabadságvesztés mértéke a halmazati szabályokra tekintettel hét és fél év.

Az ügyészség gyorsított eljárásban büntetővégzés meghozatalára és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Kapcsolódó témák: #Megyei Főügyészség |