A boldog püspökre emlékeztek

J. K. A. | Fotó: Győri Egyházmegye
2022.11.09. 14:13

Huszonöt évvel ezelőtt, 1997. november 9-én avatta boldoggá Apor Vilmos vértanú püspököt II. János Pál pápa a római Szent Péter téren. A negyedszázados jubileumra szentmisével emlékeztek a győri székesegyházban.

Az ünnepi szentmise szónoka dr. Pápai Lajos emeritus püspök volt, aki a boldoggá avatás idején a Győri Egyházmegye főpásztoraként szolgált. A szertartáson koncelebrált vele dr. Veres András megyéspüspök, valamint a papság.

Apor Vilmos Fotó: Győri Egyházmegye

Dr. Pápai Lajos felelevenítette Apor Vilmos életútját, mely példát ad a mai papságnak. Igyekezett mindenkinek mindene lenni, ez megnyilvánult a hitoktatásban, a beteglátogatásban éppúgy, mint a gyóntatásban. Nyitott volt minden új kezdeményezés előtt. Sok mindenben megelőzte korát. Gyulai plébánosként barátságban volt a más anyanyelvű és vallású emberek vallási vezetőivel is. Felkereste a peremkerületben élő családokat is, így kapta a „szegények plébánosa” nevet.

Fontosnak tartotta a jótékonyságot, szinte mindenét elajándékozta. Volt amikor azt a cipőjét is odaadta, amit éppen hordott. A politikai üldözöttek mellett végig kiállt. 1945 nagypéntekén kapott halálos lövést. Gyilkosának megbocsátott, örült, hogy megmenekültek azok, akikért életét adta.

Kapcsolódó témák: #Apor Vilmos | #évforduló | #Győri Egyházmegye |