A Baksa Gimiben indult a világ legnagyobb tanórája

Fotó: Ács Tamás
Zombai-Kovács Ákos
2022.09.30. 12:49

A győri Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban indult péntek délelőtt a Világ Legnagyobb Tanórája, melynek idei témája a minőségi fenntartható oktatás.

Az ENSZ 2015-ben indította útjára a programot, melynek köszönhetően a Föld bármely pontján be lehet kapcsolódni a rendhagyó, zöld tanórába. A 2. Győri Klíma Expo kísérő rendezvényén 400 Baksás diák figyelte érdeklődve előbb a megnyitót, majd Czippán Katalin nemzetközi hírű fenntarthatósági szakember előadását.

400 baksás diák töltötte meg teljesen az iskola auláját, a résztvevők azonban egyszerre három rendezvényen is ott voltak ez által. Hiszen, mint kiderült a program egyrészt a Győri Klíma expo nyitója volt, másrészt az Európai Fenntarthatósági Hét egyik eleme is, ráadásul a Világ Legnagyobb tanórája is a győri suliban startolt el. Az iskola igazgatója szerint a Baksának komoly zöld küldetése van.

Fiatal intézmény, vagyunk, de a kezdetektől fontos számunkra a fenntarthatóság és visszagondolva a korábbi krúdys évekre, az ott zajló Fizika Napokon is sokszor volt úgynevezett zöld témánk, vagyis egyértelműen fontos számunkra ez a fajta gondolkodás, amibe jól illik a mostani program is” – mondta Bejcziné Mosolits Erika, a Baksa Gimnázium igazgatója.

A város számára évek óta kiemelten fontos a környezet védelme és a fenntarthatóság megteremtése. Erről már a Környezetvédelmi Bizottság elnöke beszélt a diákoknak, aki kiemelte, szerencsére ma már trendi környezettudatosnak lenni.

„Nekünk, embereknek, de főleg nektek fiataloknak kell tennetek a Földért, ez a saját érdekeket, de szerencsére azt tapasztalom, hogy a környezetvédelem, a fenntarthatóság nem egy kötelező iskolai dolog, hanem trendi tevékenység” – fogalmazott dr. Szálasy László, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke.

A 2015-ben indult Világ Legnagyobb Tanórája kezdeményezésről annak hazai koordinátora beszélt a Baksában.

„Az ENSZ megfogalmazta a fő fenntarthatósági célokat és feladatokat, ez azonban kevés, ezeket meg is kell ismertetni minél több emberrel és minél több fiatallal, akár itt Győrben, a Baksa Gimnáziumban is” – hangsúlyozta Matolcsy Miklós, a Pontvelem Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A rendhagyó tanóra témája idén a minőségi fenntarthatósági oktatás, erről már a nemzetközileg is elismert szakértő beszélt a fiataloknak. Czippán Katalin kiemelte, a fenntarthatóság egyfajta önvédelem, hiszen miattunk, emberek miatt kell törekedni az ökológiai rendszerek megőrzésére.

„Ma már azt mondjuk, hogy nem a természetet kell megvédeni, a természet köszöni szépen, jól megvan magában, sokkal inkább egy ember központú önvédelmi feladat a fenntarthatóság, hiszen azért kell megóvnunk a Földet, minél eredetibb állapotában, hogy mi emberek, változatlan formában tudjuk használni a különböző ökológiai rendszereket” – mondta az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság fenntarthatósági szakértője.

A 2021-ben ökoiskola címet is elnyert Baksa Gimnáziumban nagy sikert aratott a Világ Legnagyobb Tanórája, ez is bizonyítja, hogy a marcalvárosi intézménynek sok más mellett, valóban komoly zöld küldetése is van.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #baksa gimnázium | #tanóra |