7 éves fiát molesztálta szexuálisan az anya

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2022.06.07. 12:00

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a gyermekét szexuálisan zaklató anya büntetésének a súlyosítását indítványozta. Az ítélet szerint az anya rendezetlen életvitele miatt a gyermeket többnyire a dédnagymamája gondozta, nevelte. A kisfiút 5 éves korában a járási hivatal védelembe vette, s nevelőszülőnél helyezte el.

A hivatal az anyának engedélyezte, hogy a győri gyermekvédelmi szakszolgálat hivatalos helyiségében havonta két alkalommal egy-egy órát felügyelet nélkül kapcsolatot tarthasson a gyermekével. Az anya rendszeresen meglátogatta őt a meghatározott napokon és időpontokban. 2020. évben a láthatásokon a szakszolgálat udvarán félreeső helyen, vagy az épület mellékhelyiségében a 7 éves kisfiával, több alkalommal szexuális cselekményt végzett, illetve végeztetett. A gyermek 2020. június 12-én a nevelőszülőjének elmondta, hogy mit csinált vele az anyukája. A nevelőszülő jelezte ezt a kisfiú gyámjának, majd feljelentést tettek.

A kisfiú érzelmileg és értelmileg is súlyosan elmaradott, 2021 augusztusában szakértői vélemény alapján intézetben kellett elhelyezni.

A Győri Törvényszék a 2022. május 19-én kihirdetett ítéletében a nőt folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi. A szülői felügyeleti jogát megszüntette.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a nő és védője felmentésért fellebbeztek.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a kiszabott büntetés enyhe. Az anya a születésétől kezdve alig törődött a gyermekével. Amikor a kisfiú a nevelőszülőnél végre szeretetteljes és nyugodt környezetbe került, kedvező fejlődés indult el nála. A nő az erkölcsileg mélyen elítélendő, a gyermek bizalmával gátlástalanul visszaélő magatartásával mindezt tönkretette.

Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

Kapcsolódó témák: #molesztálás |